Élet-Stílus

Rékasi Károlyt tesztelni kellett koronavírusra: A lélegzetvétel szabályos küzdelem volt

Egyik pillanatról a másikra lett rosszul.

Nem olyan rég, épp Rékasi Károly aggodalmaskodott azért, hogy elég biztonságosak-e a Barátok közt forgatásának körülményei, most pedig pont ő betegedett le.

Múlt csütörtökön a forgatáson már élesen fájt a torkom és furcsán reszelős lett a hangom. Az egyik kolléganő meg is jegyezte: tetszik neki az új, rosszfiús tónus. Bár lázam nem volt, piszkosul gyenge lettem, úgy éreztem, egy lépést sem tudok menni. A lélegzetvétel szabályos küzdelem volt, hallottam, ahogy sípol, hörög a tüdőm. Képtelen voltam elmenni a háziorvoshoz, inkább kihívtam

– kezdte a Blikknek Rékasi

A vizsgálatok kétoldali tüdőgyulladást mutattak ki. Pénteken készült nyál- és vérminta alapján koronavírus teszt, szerencsére negatív lett, ahogy két nappal korábban a produkció szokásos kórházi vizsgálata is vírusmentesnek mutatott.

Az eredmény után a színész megnyugodott, habár azt nem érti, hogy hogyan betegedhetett így le. Elmondása szerint még soha nem volt tüdőgyulladása, ráadásul tudatosan vigyáz a klímákkal is.

Kiemelt kép: Facebook/Barátok közt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik