Szórakozás

Rékasi Károly: Feléltem az összes tartalékomat, volt idő, amikor szó szerint nélkülöznöm kellett

Rékasi Károlynak 2015-ben súlyos motorbalesete volt, ami maradandó következményekkel járt, és bár első fokon a javára ítéltek, jogerős ítélet még nincs.

Rékasi Károly elsírta magát az ítélethirdetés közben
Három éve motorozás közben ütközött össze egy autóval.

A színész a Blikknek elmondta, hogy rengeteg pénzébe került a felépülése, viszont mivel jogerős ítélet híján még azóta se juthatott kártérítéshez, emiatt nehéz anyagi helyzetbe került.

Feléltem az összes tartalékomat, volt idő, amikor szó szerint nélkülöznöm kellett. Nem szégyellem bevallani, mert nem az én hibám, de tavaly már odáig jutottam, hogy ötvenhat évesen a hetvenhat esztendős, nyugdíjas édesanyámtól kellett kölcsönkérnem. A mai napig nem tudtam visszaadni.

Jelenleg az igazságügyi orvos szakértő véleményére vár, némi előleget remélve a biztosítótól.

A Barátok közt és a József Attila Színház gazdasági osztálya segítségével pontosan igazolni tudjuk az érvényes szerződés ellenére kiesett jövedelmemet.

Át kellett alakítania balesete után a fürdőszobáját, olyan autót kellett vennie, amit lehet csak kézzel vezetni, továbbá számtalan egészségügyi kiadással járt a dolog. Újra beszélt arról is, hogy felmerült benne az öngyilkosság a rehabilitációja alatt.

Volt, amikor ki akartam lépni ebből az élet nevű játékból. Pontosan elterveztem, hogyan tegyem meg. Egyetlen ok tartott vissza, hogy drága édesanyám ezt már nem tudta volna feldolgozni.

Kiemelt kép: RTL Klub / Barátok közt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik