Szórakozás

Rékasi Károly aggódik a Barátok közt újraindulás miatt: Néha „köpködve” beszélek

Ha kell, felmond.

Az RTL Klub napi sorozata jövő hétfőtől újra főműsoridőben lesz látható, a produkció pedig már tervezi, hogy újraindítja a forgatást is.

Rékasi Károlyt azonban a biztonsági óvintézkedések és a kötelező koronavírustesztek ellenére is aggasztja, hogy biztonságos lesz-e a munka.

Kedden voltam a kötelező koronavírusteszten, és készséggel állok rendelkezésre, ha a magam és mások védelmét kielégítőnek látom. Igen, dolgoznék, örömmel és szívesen, de sem fertőzött, sem mást megfertőző személy nem szeretnék lenni

– kezdte a Blikknek a színész, aki szerint akadnak kockázati tényezők.

Vannak kollégák, akik kijárnak rágyújtani, ebédszünetben is érintkezünk stábon kívüliekkel. Nem lenne jó, ha egy esetleges újraindulás után pár héttel leállnánk, mert a fertőzés ellehetetleníti a forgatást. Én például erőteljesen, elöl képzett hangokkal, néha „köpködve” beszélek, hiszen Bartha Zsolt indulatos karakter, így rossz érzést kelthet a kollégákban a cseppfertőzés veszélye.

Rékasi azt is elmondta, hogy gond nélkül felmondana, ha nem érzi kielégítőnek a munkafeltételeket.

Ha az egészséget nem látom biztonságban, nem tudok a produkció rendelkezésére állni. Ha nincs egészségem, hiába van pénzem… 57 évesen felelősséggel tartozom a közvetlen környezetemért és önmagamért. Ha nem érzem magam biztonságban, minden szívfájdalom nélkül távozom: számomra vannak fontosabb szempontok a pénznél.

Kiemelt kép: Facebook/Barátok közt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik