Sport

Doppingolt egy fiatal magyar kajak-kenus

Kedden két honosított magyar birkózóról, Olejnyik Pavlóról és Asarin Romanról derült ki, hogy doppingvétséget követtek el – előbbi szervezetében tiltott anyagot találtak, utóbbi elkerülte a mintaadást – így mindkét sportolót eltiltották négy évre. A 444.hu vette észre, hogy a MACS értesítőjében szerepel egy pozitív kajak-kenus eredmény is.

Két honosított birkózónk is doppingvétséget követett el
Olejnyik Pavlo anabolikus szteroidot használt, Asarin Roman elkerülte a mintaadást.

A lap megkereste a szövetséget, ahonnan az a tájékoztatást kapták, hogy ők is kedden értesültek róla és csak annyit tudnak, hogy egy U23-as sportolóról van szó – az nem derült ki a válaszukból, hogy kajakosról vagy kenusról, és hogy milyen szerrel bukott meg. „Az MKKSZ az üggyel kapcsolatos további nyilatkozatot az érvényes Kormányrendelet értelmében a doppingeljárás hivatalos lezárásáig nem tehet” – írták válaszukban.

A kajakosok lebuktatják magukat, mert jobb a helyi, mint a világbotrány
A világ- és Európa-bajnok kajakos, Takács Tamara doppingesete után kérdeztünk arról, mit tesznek azért, hogy kiszűrjék a tiltott szert használókat.

A magyar kajak-kenu sportban évente van egy doppingügy, ahogy arról korábban írtunk, a szövetség évente 25 millió forintot költ az állami vizsgálatokon felüli ellenőrzésekre, hogy a doppingoló sportolók még azelőtt lebukjanak, hogy egy világversenyen részt vennének. A 444 megjegyzi, hogy tavalyig publikus volt, kit, mikor teszteltek, az idei adatok azonban nem érhetőek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik