Gazdaság koronavírus

Nálunk nagyon akadozik, máshol fél évvel meghosszabbítják a bértámogatást

Az ausztrál kormány 16,8 milliárd ausztrál dollár (11,8 milliárd USD) ráfordításával hat hónappal meghosszabbítja a koronavírus-járvány által sújtott vállalatoknak nyújtott bértámogatási programot, mivel ismét gyorsan emelkedik az új fertőzöttek száma az ország délkeleti részén, ami a recesszió elnyúlásával fenyeget.

A márciusban 70 milliárd ausztrál dollár keretösszeggel meghirdetett bértámogatási program eredetileg szeptember 30-ig szólt.

Mindazonáltal a 2021. március 28-ig terjedő időszakban már kisebb mértékű támogatást nyújtanak a bérekhez, és becslések szerint mintegy egymillió munkavállalót érinthet a program, írja az MTI.

Ehhez érdemes viszonyítani a magyar bértámogatási programot: késve indult, menet közben is változtattak a feltételeken, csak a kieső bér 70 százalékát állja a magyar állam, az elbírálások a fővárosban és Pest megyében heteket csúsznak, meglepő elutasítások vannak, és már a kiutalásoknál is komoly gondokról számolnak be a 24.hu olvasói.

Úgy jött be hétfőn az egyik dolgozó, hogy három napja nem evett
A májusi munkavégzés után kért állami bértámogatás még a múlt héten sem érkezett meg egy magyar nagyvállalat dolgozóihoz. A cég úgy döntött, inkább hagyja az egészet, és visszaemeli a bérüket, csak el ne menjenek.

Ausztráliában márciusban indult a bértámogatási program: minden érintett munkavállalónak, ideértve az alkalmi munkásokat is, kéthetente 1500 ausztrál dollárt fizettek. Szeptember végétől 1200 ausztrál dollárra csökkentik a támogatást, és aki heti 20 óránál kevesebbet dolgozik, csak 700 ausztrál dollárt kaphat, januártól pedig ezer, illetve 650 ausztrál dollárra csökken ez az összeg.

A bértámogatási program 3,5 millió ausztrálnak segített átvészelni az utóbbi hónapokat, miután a járvány megfékezését célzó szigorú intézkedések gyakorlatilag megbénították a gazdaságot.

Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik