Tudomány

Megnyerte a magyar Puli a NASA versenyét

A magyar Puli Space Technologies nyerte a NASA versenyét: a cél az volt, hogy az űrügynökség olyan partnereket találjon, amelyek könnyű, nagyon kicsi tudományos műszerek megvalósítását teszik lehetővé. Az in-situ erőforrás-felhasználás kategóriájában a Puli vitte el az első helyet, és ezzel elnyerte a 30 ezer dolláros díjat is.

A NASA „Honey, I Shrunk the NASA Payload” (Drágám, a rakomány összement, szójáték a népszerű, ’80-as évek végén indult filmsorozattal) versenyét azért írta ki az űrügynökség, mert a jelenlegi tudományos eszközök nagyon nagyok és nehezek, rengeteg pénzbe kerül őket eljuttatni a Földről bárhová, még a Holdra is. Mivel a NASA 2024-re tűzte ki az újabb, emberes holdraszállást, nagyon fontos számára, hogy ezelőtt minél olcsóbban tudjon minél több tudományos eszközt eljuttatni a kísérőnkre, hogy felkészülhessen az emberes űrmisszióra.

A tervezett kínai, indiai, orosz és japán expedíciók mellett a NASA CLPS (Commercial Lunar Payload Services, Kereskedelmi holdi hasznos teher szolgáltatások) programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak égi kísérőnkre: 2021 második felében az Astrobotic és az Intuitive Machines, 2022-ben a Masten Systems űrszondái visznek többek között NASA műszereket és kisméretű holdjárókat is a Holdra.

Kép: NASA

Egy lehetséges jövőbeli holdfalu felépítéséhez nagy szükség lesz a helyi erőforrások felhasználására, méghozzá helyben: ezt jelenti az úgynevezett ISRU-elv, ami fontos lesz a jövőbeli űrmissziók során nemcsak a Holdon, de később a Marson is. A Holdon jelenleg az ISRU lehetőségek első számú jelöltje a víz – pontosabban a vízjég -, amelyből nyilván a jövőbeli Hold-telepesek vízellátását lehetne biztosítani, de még fontosabb, hogy rakéta üzemanyagként is szolgálhat, hiszen

elektrolízissel hidrogént és oxigént tudunk belőle előállítani. 

A holdi hidrogénkészletek felfedezése és jellemzése éppen ezért különösen fontos. A Puli „vízszaglászója”, a Puli Lunar Water Snooper képes azonosítani a hidrogént és méri annak a holdi talajban (regolit) lévő  mennyiségét és eloszlását. A műszer extrém kis tömege és mérete pedig különösen alkalmassá és bevethetővé teszi, akár egy 2 kg-os holdjáró hasára szerelve is.

Kép: Puli Space Technologies

A NASA verseny értékelő bizottsága kiemelte, hogy a Puli Lunar Water Snooper koncepció izgalmas, jól kidolgozott, és egyhangúlag javasolta a díjra.

Lucsányi Dávid, a Puli tudományos csoportvezetője elmondta: „Ez a kihívás egy remek lehetőséget adott számunkra, hogy innovatív ötleteinket és mérnöki-tudományos képességeinket hasznosítva mutassunk valami érdekeset a NASA-nak is, és hozzájáruljunk egy holdfelszíni NASA küldetéshez a közeljövőben. Ezen küldetések most leginkább a vízjég keresésre fókuszálnak, ami a hosszabb, fenntartható emberes küldetésekhez nélkülözhetetlen. Mi mindenképp továbbfejlesztjük nyertes koncepciónkat, amelyre nagy az érdeklődés nemzetközi szinten, és

bízunk benne, hogy 2022-ben a mérőeszközünk egy kis rover alján a Hold felszínén térképezi fel a hasznosítható vízkészleteket.

Folytatjuk az eddigi munkánkat és addig meg sem állunk, amíg el nem jutunk a Holdra!”

Pacher Tibor, a Puli Space vezetője hozzátette: „Nagyon örülök az elismerésnek, és büszke vagyok a csapat munkájára. A Puli csapata hisz abban, hogy közös munkával Magyarország is be tud lépni azon országok nagyon szűk csoportjába, akik képesek egy másik égitest elérésére, és részt vehetnek a Hold erőforrásainak hasznosításában, egy új, innovációra építő gazdaság kialakításában. Széchenyi szavaival élve: ‘Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen’.”

A Puli Space továbbra is több projekten dolgozik a Lunar Water Snooperen kívül is: zajlik többek között a közösségifinanszírozás-kampányuk arra, hogy hogy az Aranycsapat nevét és történetét megörökítsék a Holdon, kiemelt támogatóik nevét pedig a Holdra is magunkkal vigyék. A Puli alumínium Téridő plakettje ugyanis, amelyre bárki beküldheti saját üzenetét, a NASA 11 tudományos műszerével együtt utazik hamarosan a Holdra az Astrobotic cég Peregrine nevű leszállóegységének fedélzetén.

Ugyanitt szeretné a Puli tizenkét, egyenként kétezer karakteres Holdjegyzetben bemutatni a legendás tizenegyet, játékosait, edzőjét, fontos mérkőzéseit. A Holdjegyzetek megírására ill. lektorálására az MLSZ-t és az Aranycsapat Testületet kérték fel. A tizenkét díszmappát az MLSZ-nek adják át megőrzésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik