Belföld

Három év múlva kész a börgöndi repülőtér

Jövőre megkezdődnek az előkészítő munkák, 2007-ben pedig hozzálátnak az évi 2 milliós utasforgalomra tervezett Fejér megyei börgöndi nemzetközi repülőtér építéséhez – közölte Tóth Ferenc, a Repülőtér Fejlesztő és Üzemeltető Kft. vezetője.

Az angol Plane Station PLC beruházásában, a székesfehérvári önkormányzat tulajdonában levő repülőtéren várhatóan 2008-ban szállnak le az első repülőgépek és postajáratok. Az Alba Airport nevet viselő légikikötő a tervek szerint keskenytörzsű, fapados charterjáratokat és postajáratokat fogad és indít.



Az üzemeltető szerint a légikikötő valamennyi környezetvédelmi előírásnak meg fog felelni, nem zavarja a Velencei-tó élővilágát a környező településeken – az előzetes számítások szerint –csak az engedélyezett zajhatás érvényesül majd.


Az ügyvezető tájékoztatása szerint az idén elkészülnek a terület infrastruktúrájának engedélyezési-és kivitelezési tervei, jövőre pedig a társaság szeretné megszerezni a létesítési engedélyt is. A szakhatósági engedélyek megszerzésével kapcsolatos munkálatokat két külső szakértő cégre bízták – mondta Tóth Ferenc. Közlése szerint a repülőtér építésből ismét részt kíván vállalni a fejlesztésben való részvételét korábban anyagi okok miatt lemondó abai önkormányzat is.


A repülőtér megvalósításának költségeiről a fejlesztő társaság ügyvezetője nem kívánt nyilatkozni, de tavaly decemberben Tony Freudmann, a beruházó angol cég első elnökhelyettese az MTI-nek azt mondta, hogy az előzetes költségbecslések szerint a beruházás várhatóan 60 millió euróba kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik