A Google Fotók nemrég pár új funkcióval karöltve friss dizájnt is kapott, ám a fejlesztők valamit el is vettek. A mobilapp verzió legutóbbi frissítésének telepítése után már nem automatikus a képek, videók szinkronizálása és biztonsági mentése.
Korábban ugyanis a Google Fotók rögtön felhőbe is mentette az eszköz kamerájával lőtt képeket, illetve a különféle csevegő- és közösségi appok külön mappájába kerülő képeket. Többek közt a Facebook, a Messenger és az Instagram is készít egy külön mappát a fotóknak, amiket adott szolgáltatáson belül küldenek egymásnak a felhasználók. A Google Fotók ezeket mentette automatikusan, ami egyes esetekben hasznos lehet, de jellemzőbb, hogy így a felhasználó könyvtára hamar tele lesz szeméttel. A frissítés után a Google Fotók beállításai közt célirányosan be kell jelölni az üzenetküldők mappáit is a Backup & Sync menü alatt, ha szeretnénk továbbra is szinkronizálni a tartalmakat a felhővel.
A keresőcég elmondása alapján a tehermentesítés a céljuk, mivel a koronavírusos járvány alatt minden korábbinál jobban megugrott a küldött tartalmak mennyisége, így sok esetben olyan fájlok foglalják el a sávszélességet és tárhelyet, amire a felhasználóknak egyébként nincs is szükségük.
(Kiemelt kép: GettyImages)