Tech

Így fog kinézni a Windows vadiúj Start menüje

Öt éve, hogy a Windows 10 megjelent, és ugyan azóta több jelentős módosítást is kapott az operációs rendszer, a Start menü nem igazán változott. A jövőben ez a klasszikus és kulcsfontosságú elem is frissebb külsőt kap, amiről néhány képet is megosztott a Microsoft.

A hivatalos Microsoft 365 Facebook-oldalon közzétett dizájn ugyan a Pride hónap apropójából készített témát ábrázol, de már kiszúrható rajta a letisztultabb Start menü áttetsző háttérrel, illetve a Fluent Design formanyelv lapján tervezett ikonok is. Ugyan egy ideig arról lehetett hallani, hogy a jövőben már nem lesznek élő csempék, egyelőre a látvány elemeit képezik, igaz az eddiginél kevésbé hangsúlyosan. Észrevehető továbbá, hogy a statikus csempéken már csak piktogramok maradtak, a feliratok eltűntek.

Azt még nem tudni, hogy élesben mikor lesz látható a változás és melyik frissítéssel teszi elérhetővé a Microsoft, de mivel nem igazán rejtegetik a dizájnt, vélhetően már nem kell sokat várni.

The more we talk, the more we understand. Kick-off conversations about Pride with this special-edition theme for Windows, inspired by the conversations about LGBTQI+ inclusion and equity. #MicrosoftPride

Közzétette: Microsoft 365 – 2020. június 23., kedd

Látványos változás jön a Windows 10-be
Frissülnek a Windows-appok ikonjai, sokkal színesebbre és modernebbre cserélik őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik