Forma-1

Sebastian Vettellel kapcsolatban a Mercedes csapatfőnöke Susie asszony véleményét is kikéri

Feleségével is egyeztet a négyszeres világbajnok esetleges szerződtetéséről Toto Wolff.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel az idény végén távozik a Ferraritól, és egyelőre nem lehet tudni, melyik csapatnál folytatja. A sajtó hetek óta arról spekulál, hogy a Mercedeshez igazolhat. Ezeket a híreszteléseket némileg alátámasztják Toto Wolff korábbi szavai is, aki nem zárta ki a leigazolását, és „külső jelöltként” jellemezte őt.

Elhalasztják Michael Schumacher őssejtkezelését
A cél a hétszeres F1-világbajnok idegrendszerének a regenerálása lenne.

A Mercedes csapatvezetője most azt is elárulta, kivel konzultál Vettel jövöjéről.

Susie, a feleségem áll hozzám a legközelebb, és számomra fontos a véleménye. Nagyszerű tanácsadó, és mindig alaposan megfontolja, hogy milyen irányba terel engem. Többször beszéltünk Sebastianról is

– jelentette ki az osztrák sportvezető, akinek brit neje korábban maga is autóversenyző volt, dolgozott F1-es tesztpilótaként, jelenleg pedig a Forma E-ben szereplő Venturi istállót irányítja.

Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az istálló lojális két jelenlegi pilótájával, a címvédő brit Lewis Hamiltonnal és a finn Valtteri Bottasszal, akiknek a szerződése egyformán az idei év végéig szól.

A 2020-as F1-es idény július 5-én, Ausztriában rajtol.

(Kiemelt kép: FrankHoermann / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik