Forma-1 koronavírus

Forma-1: három futamot töröltek

Három futamot töröltek a szervezők a Forma-1-es világbajnokság idei versenynaptárából, írja az MTI. A pénteki közlemény szerint

az Azeri, a Szingapúri és a Japán Nagydíj biztosan elmarad a koronavírus-járvány miatt, korábban pedig a legendás monacói versenyt kellett törölni.

A tájékoztatás szerint elsősorban a meglévő utazási korlátozások miatt nem tudják megtartani a viadalokat.

A Mercedesnél nem téma Vettel leigazolása
Valtteri Bottas nem fél attól, hogy lecserélik a négyszeres világbajnokra.

A Forma-1 vezetői továbbra is abban bíznak, hogy 15-18 futamot tudnak megrendezni, a szezonzáró pedig Abu-Dzabiban lenne december közepén. A tervek szerint a teljesen újradolgozott versenynaptárt még a július 5-i, szezonkezdő Osztrák Nagydíj előtt közzéteszik.

Az eddig kihirdetett nyolc európai futamból a harmadik lesz a Hungaroringen július 19-én, Ausztriában és Nagy-Britanniában pedig két versenyre is sor kerül.

Kiemelt kép: ISSEI KATO / POOL / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.