Nagyvilág

Napokon belül kiengedhetik Madeleine feltételezett gyilkosát, már egykori partnerét is keresi a rendőrség

A DailyMail értesülései szerint keresi a rendőrség azt a koszóvói származású nőt, aki Madeleine McCann eltűnése előtt — akkor még fiatalkorúként, 17 évesen — együtt élt a kislány elrablásával vádolt német férfival, Christian B.-vel. A rendőrség szerint a nő fontos tanú lehet, aki segíthet rekonstruálni a férfi mozgását. Értesüléseik szerint a nő egy tanyán élt együtt a gyanúsítottal, nem messze a portugáliai Praia de Luztól, ahonnan az akkor 3 éves kislány eltűnt, azonban még a feltételezett bűncselekmény előtt elköltözött onnan.

Németországban gyilkosság miatt nyomoznak, a 2007-ben Portugáliában eltűnt kislány a német ügyészség szerint már nincs életben. A lap úgy tudja, hogy a férfit napokon belül feltételesen szabadlábra helyezhetik, ezért a rendőrség szinte hajtóvadászatot indított a koszovói származású nő felkutatására.

A jelenleg is börtönben ülő férfi 2005-ben erőszakolt meg egy idős nőt Praia de Luzban, ugyanabban a városban, ahol Madeleine is eltűnt. A férfi különös kegyetlenséggel bántalmazta az amerikai áldozatát, kikötözte és megverte az idős asszonyt, mielőtt megerőszakolta. A bűncselekményért 7 év börtönre ítélték. Christian B.-t már 1994-ben, 17 éves korában elítélték szexuális bűncselekmények miatt, és összesen 17 alkalommal kellett eddig bíróság elé állnia különféle bűncselekmények miatt.

Egy 72 éves nőt is megerőszakolt a Madeleine meggyilkolásával gyanúsított férfi
A börtönben ülő férfi 17-szer állt már bíróság előtt.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik