Belföld

Karácsony Gergely Göncz Árpád özvegyéről: Zsuzsa néni élete, közéleti tevékenysége is példát mutatott

Reagált Karácsony Gergely Göncz Árpádné halálhírére.

Elhunyt Göncz Árpádné
A néhai köztársasági elnök özvegye 97 éves volt.

A főpolgármester azt írja Facebook-oldalán:

Nem csak Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök politikai pályája követendő út ma is minden politikus számára; felesége, Zsuzsa néni élete, közéleti tevékenysége is példát mutatott jóságból, emberségből. Az elnökfeleség protokolláris szerepét fontos karitatív tevékenységgel töltötte meg. A Kézenfogva Alapítvánnyal végzett fáradhatatlan munkájával az értelmi és halmozottan fogyatékos emberek életét igyekezett megkönnyíteni. Emlékét szeretettel őrizzük. Isten nyugosztalja!

A Gyűjtemények Hálózata az alábbi életrajzot közölte: Dr. Göncz Árpádné, Göntér Mária Zsuzsanna 1923. november 16-án született Győrben. Elemi iskolái után a család Budapestre került. Az Orsolyita Rend rózsadombi  leánylíceumában érettségizett 1942-ben, majd  megkezdte tanulmányait a budapesti  egyetem Közgazdaságtudományi Karán, ahol az elsők között szerzett szociális gondozói képesítést 1944-ben.

Középiskolás éveiben ismerkedett meg Göncz Árpáddal, akivel 1947. január 17-én házasságot kötött. Közös életük elejétől Óbudán, a Bécsi út 88-90 számú házban laktak. Itt születtek gyermekeik, Kinga, Benedek, Annamária és Dániel. Göncz Árpád 1957-es letartóztatása után itt nevelte egyedül négy gyermekét férje kiszabadulásáig. Az elsők között vett részt a hazai szociális munkás képzésben, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, kapcsolódott be az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe.

Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt. Személyes közreműködésével is erősítette az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért folytatott sokoldalú munkát. Jelentős szerepe volt a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében. 2014-ben lemondott, alapítói jogait Annamária lányára ruházta.

Számos hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki. Az elhunytat négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik