Belföld

Komplex fővárosi bűnmegelőzést kezdeményez az MSZP

Szombat este Budapest közbiztonságáról tájékozódott három fővárosi polgármester, akik Főváorsi Bűnmegelőzési Chartát akarnak létrehozni.

Horváth Csaba II., Verók István VI. kerületi polgármester, Borszéki Gyula XIII. kerületi alpolgármester, valamint a hozzájuk csatlakozó polgárőrök és rendőrök olyan budapesti helyszíneket jártak be az éjszakai órákban, ahol jellemző közbiztonsági problémákkal és azok kezelésével testközelből szembesülhettek. Éjszaka jártak a Nyugati téri aluljáróban. Ismereteket szereztek arról, milyen veszélynek vannak kitéve az állampolgárok és a turisták az éjszakai Margitszigeten; hogyan zajlik az élet a Moszkva téren és környékén; valamint azzal kapcsolatban, hogy milyen közlekedési veszélyhelyzetek merülnek fel az éjszakai közúti forgalomban, illetve ezek kezeléséről.

Az éjszakai bejáráson elhangzott, hogy a fővárosi szocialisták kezdeményezik a Fővárosi Bűnmegelőzési Charta létrehozását. Mint elmondták, a kezdeményezés sikere érdekében szükség van arra, hogy a Charta megalkotásában az önkormányzatok mellett mindazok a fővárosi és kerületi rendvédelmi szervek, valamint hasonló hatáskörű polgárőr-szervezetek részt vegyenek, amelyek a mindennapi gyakorlatuk során szembesülnek a közbiztonsági problémákkal.

A program résztvevői szerint a különösen veszélyeztetett területeken szükség van térfigyelő rendszer kiépítésére, a fiatalok védelmében az éjszakai szórakozóhelyek és környékének biztosítására, sőt a diszkóbalesetek megelőzése érdekében kísérleti BKV diszkójáratok indítására. Hasonlóképpen célszerű lenne a lakótelepeken rendőrségi körzeti megbízotti irodákat létrehozni, valamint többoldalú együttműködési megállapodásokat kötni a helyi rendőrség, a polgárőr-szervezetek és az önkormányzatok között.

Az éjszakai bejáráson részt vevő polgármesterek azzal a felhívással fordulnak Budapest kerületi polgármestereihez, csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és vegyenek részt, a főváros biztonságát megalapozó Fővárosi Bűnmegelőzési Charta megalkotásában.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik