Parádésan kitakarítottuk a fővárost a Budapest Parádé után – nyilatkozta a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. Szóvivője az MTI-nek. Szegedi Péter elmondta, hogy vasárnap hajnalra mintegy félezer úttisztító és kéttucat célgép összehangolt munkájával eltüntették a Budapest Parádé több mint félmillió résztvevője önfeledt szórakozásának nyomait. A rendezvényt megelőzően 150 darab 1100 literes szemétgyűjtő tartályt helyeztek ki a felvonulás útvonalán, illetve az azt követő rendezvények helyszíneire. A Parádét követően azonnal megkezdték a cég dolgozói a takarítást. A Roosevelt tértől a Felvonulási térig, a környező utcákban és tereken valamint a Városligetben több mint hatszáz köbméter szemetet gyűjtöttek össze és szállítottak el.
A Budapest Parádé köztisztasági szolgáltatásainak biztosítását egyébként megrendelés alapján, térítés ellenében végezte a közterület-fenntartó.
