Belföld

Elvennék a családi pótlékot, ha a gyereket elítélik iskolai erőszak miatt

Az erőszakot az iskolából ki kell vezetni, az ezt célzó törvényjavaslatok egy része már az Országgyűlés előtt van – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott az M1 péntek esti műsorában. A politikust a gyöngyöspatai szegregáció miatt megítélt kártérítésről kérdezték.

A térség fideszes parlamenti képviselője azt mondta: van olyan érintett, aki „az iskolát és csakis az iskolát” okolja, amiért 16 évesen csak hat osztályt végzett, ugyanakkor több mint kétezer órát, vagyis kéttanévnyi időt hiányzott az iskolából. A politikus szerint ez a fiatal nem okolhatja sem a tanárt, sem az iskolát, amiért az nem adott neki kellő tudást, hanem csak a családja és ő a felelős ezért.

Horváth László még egy család történetét megosztotta a köztévé nézőivel:

egy másik esetben a fiú – aki több mint kétmillió forint kártérítést vár – erőszakos, javítóintézetbe is került, kerülte az iskolát, apja pedig, aki többször súlyos testi sértést követett el, most a börtönbizniszből vár sok milliót.

Ezt követően Horváth arra a következtetésre jutott, hogy „ez az az abszolút káros, romboló társadalmi modell, amit a Kúria pénzjutalomban részesített”.

Kúria: Ki kell fizetni a kártérítést a gyöngyöspatai roma diákoknak
Orbán Viktor korábban azt mondta, nem adhatnak pénzt a semmiért.

A politikus kiemelte: az erőszakot ki kell vezetni az iskolából, mert ahol erőszak van, ott sem tanítani, sem tanulni nem lehet. Hozzátette: ezért már a Parlament előtt van a köznevelési törvény módosítása, illetve a kormány döntött az iskolaőrség felállításáról és a büntethetőség korhatárának leszállításáról.

Horváth László hangsúlyozta: az iskolai erőszak annál szélesebb és mélyebb, mint amit érzékelünk, nagyon sokan erről nem mernek beszélni, ezért olyan intézkedés kell, ami gyors, erős és hatékony, és ilyennek nevezte az iskolaőrséget. Ezzel kapcsolatban elmondta: a jövő tanévtől vezetik be, a tagjai a rendőrség állományában lesznek. Úgy vélte, az iskolaőrségnek lesz visszatartó ereje, másrészt pedig egy olyan eszköz, amivel az iskolában lévők biztonságát lehet garantálni.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az erőszak gyökere nem az iskolában van, hanem a családban, a társadalmi környezetben, ahol az erőszakos gyerek megtanulja a viselkedési mintákat, amiket majd bevisz az iskolába.

A családnak igenis van felelőssége, nem lehet elbújni a kiskorú mögé, ezt a felelősséget vállalni kell

– jelentett ki, ezért azt javasolják majd, hogy amelyik gyereket elítélik iskolai erőszak miatt, annak családjától vonják meg a családi pótlékot egy évre.

A beszélgetést itt lehet megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik