Szili Katalin a Békés megyei Dobozon az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék személyi kérdéseinek rendezését, illetve a házszabály módosítását említette a „restanciák” között. Elmondta, hogy egyeztet a pártok parlamenti frakcióvezetőivel és bízik abban, hogy egy „kölcsönös engedményeken alapuló kompromisszum jöhet létre”.
A parlament elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Holló Andrásnak, az Alkotmánybíróság elnökének mandátuma november 12-vel szűnik meg, ezért augusztus 12-től megnyílt a negyedik alkotmánybíró megválasztásának a lehetősége is.
„Nagyon remélem, hogy a szeptemberi első ülésünkön ezeknek a személyi problémáknak a megoldását is meg fogjuk tudni teremteni” – hangsúlyozta. Szili Katalin további fontos feladatnak nevezte a határon túli magyarok bizottságának a létrehozását, hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben is szeretne véglegesen kompromisszumot teremteni.
Az MTI kérdésére a választások előtti ülésszak várható vitáiról szólva kiemelte: biztos abban, hogy a „kampány előszelét” már érzékelni fogják a parlamenti megnyilatkozásokban. „Jó lenne, ha a politikai kultúrát önmagában nem kevernénk a demokráciával” – tette hozzá.
A rádió vezetésével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, hogy amikor találkozott a rádió kuratóriumának elnökével azt szorgalmazta, hogy az interregnumot minél előbb szüntessék meg, tegyenek meg mindent azért, hogy legyen elnöke a rádiónak. Szerinte az újonnan kiírt elnöki pályázat, amelynek határideje a közeljövőben jár le, lehetőséget ad a választásra.
„Fontos kérdésnek tartom, hogy jogszabályok, törvények betartásával, és a pártatlan tájékoztatáshoz fűződő állampolgári jogok, illetőleg az ott dolgozók jogainak sérelme nélkül kell mindezeket a problémákat megoldani” – tette hozzá. Szili Katalin Doboz fennállásának 930. évfordulója alkalmából látogatott a nagyközségbe.
