Egy ideje azon törtük a fejünket, hogyan tehetnénk színesebbé Újpestet olyan programokkal, melyek a jelenlegi helyzethez is megfelelőek; hogy a már sok hete a négy fal közé szorult újpesti családok hogyan is tölthetnék minőségi idővel a hétvégi estjeiket az otthonukon kívül, szabad területen, közösen, mégis biztonságban. Így született meg az ötlet, hogy a régi idők emlékeit visszahozva, az Újpesti Piac előtti zárt területen autós mozit hozzunk létre. Kollégáimmal el is kezdtük a megvalósítását annak, hogy kialakítsuk az első újpesti autósmozit
– írja Facebook-oldalán Újpest polgármestere.
Déri Tibor tájékoztatása szerint öt héten át ingyenes programsorozatot indítanak a helyi lakosoknak. Minden pénteken és szombaton lesznek filmvetítések. A nyitóhétvégét pedig június 5-én és 6-án tartják meg.
A polgármester tájékoztatása szerint koronavírus-járványra tekintettel – a tiszti főorvos előírásai szerinti – biztonsági előírások figyelembe vételével alakítják ki a helyszínt, ahol mobil, konténeres mellékhelyiségek lesznek, megfelelő fertőtlenítő eszközökkel ellátva.
Kiemelt képünk illusztráció (MTI/EPA/Friedemann Vogel)