Nagyvilág koronavírus

Plüsspandák teszik elviselhetőbbé a távolságtartást egy étteremben

Az egészen valószínű, hogy a koronavírus-járvány után nem minden folytatódik úgy, ahogy előtte volt. Valószínűleg hatással lesz egyebek mellett a vendéglátásra is. Erre egy korai példa az a holland étterem, amely plexi kalitkákat helyezett el, hogy így biztosítsa a vendégek biztonságát és a közösségi távolságtartást, vagy a virginiai, három Michelin-csillagos étterem, a The Inn at Little Washington, ahol a 40-es éveket idéző öltözetű próbababákat raknak az üresen maradó asztalokhoz.

Ebbe a sorba csatlakozik egy thaiföldi étterem, ahol sokkal barátságosabb és szívmelengetőbb megoldást választottak az üzemeltetők: mosolygós plüss pandákat raknak ki az asztalokhoz – szúrta ki a Ladbible. Az országban a hónap elején lazítottak a korlátozásokon, az éttemek is kinyithattak már szigorú szabályok mellett.

Eleinte minden asztalhoz csak egy széket tettünk, hogy a látogatók egyedül üljenek. De mivel számomra ez eléggé idegennek hatott, úgy gondoltam, kapnak egy kis társaságot”

– mondta el a bangkoki Maison Saigon étterem tulajdonosa, Natthwut Rodchanapanthkul.

A pandás megoldás pedig úgy tűnik, a vendégek körében is népszerű lett, a közösségimédia-felületeken kommentekben számolnak be róla, hogy így kevésbé érzik magukat magányosnak, emellett egyértelműek a szabályok, amiket a vendéglátóegységnek be kell tartania.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

NEW NORMAL @ Maison Saigon เมซง ไซ่ง่อน เปิดให้รับประทานในร้านแล้ว !! จะมาเดี่ยวๆ มาเป็นคู่ หรือมาทั้งครอบครัว เรามีบรรดาน้องหมีแพนด้า และแผ่นฉากใสมาช่วยรักษาระยะห่างให้คุณแฮปปี้ และเฮลท์ตี้กับรสชาติอาหารเวียดนามแท้ๆ .. อย่างปลอดภัยไร้กังวล พร้อมมาตรการรักษาความสะอาดอย่างเข้มงวดตามมาตรฐานของรัฐ พิเศษสุดในช่วงเดือนพฤษภาคมนี้ เรามอบส่วนลดอาหาร 20 % สำหรับการรับประทานในร้าน เมซง ไซ่ง่อน โครงการ เวลา แอทสินธร วิลเลจ เปิดให้บริการทุกวันตั้งแต่เวลา 11.00 น. ปิดรับออร์เดอร์เวลา 19.00 น. สำรองที่นั่ง 02 656 4966

Maison Saigon (@maison.saigon) által megosztott bejegyzés, Máj 8., 2020, időpont: 1:28 (PDT időzóna szerint)

(Kiemelt kép: Instagram/Maison Saigon)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik