Belföld koronavírus

Majdnem minden harmadik koronavírusos beteg meghalt a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban

Nagyon magas a koronavírusos betegek halálozási aránya a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban – derül ki a Népszava birtokába került iratból. A lap megjegyzi, az intézmény a Pesti úti idősek otthona területileg illetékes ellátóhelye.

A járvány kitörése óta összesen 202 Covid pozitív beteget ápoltak a kőbányai intézményben, közülük eddig 60 beteget veszítettek el. A később elhunytak csaknem felét a Pesti úti idősek otthonából szállították be. A halálozási arány a kórházban 29 százalékos, míg a magyar általános halálozási ráta 12,2 százalék – írja a lap.

A Bajcsy most is fogad koronavírus-gyanúval érkező betegeket, holott Müller Cecília országos tiszti főorvos és Kásler Miklós miniszter május 8-tól módosította az eljárásrendet: azóta a Szent László és a Korányi látja el a középsúlyos, súlyos betegeket. A Népszava úgy tudja, a Bajcsyba szerdán 8 covidos beteget vettek fel, a kórház osztályain jelenleg csaknem 120 koronavírus gyanús vagy igazolt fertőzött beteg fekszik, közülük 24 a Pesti úti szociális intézmény lakója.

A Népszava azt is írja, hogy a Pesti úti otthonban történtek miatt indított rendőrségi vizsgálat részeként a Bajcsy kórházból is kértek be dokumentumokat, sőt – írja a lap – „arról is keringenek pletykák, hogy a kórházra is kiterjesztették a nyomozást.”

Fuldokolnak a betegek, fuldoklunk mi is

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban március elején alakítottak ki covidos osztályt. Egy ott dolgozó nővér a Népszavának azt nyilatkozta:

Fuldokolnak a koronavírusos betegek és fuldoklunk mi is a maszk és védőruha alatt. Feltéve, hogy van és használható a védőfelszerelés. Bár abban sem vagyunk biztosak, hogy az általunk használtak valóban elég védettséget adnak. Szkafanderünk csak elvétve volt. A kapott maszkok és kesztyűk között volt olyan, amelyik az első pillanatban elszakadt. Az izolációt egy gipszkarton fal és egy ajtó jelenti, csakhogy az nem ér fel a mennyezetig.

Az ápoló beszámolójából kiderül, az első hetekben sokkal rosszabb volt a helyzet a kórházban, ahol senkinek fogalma sem volt arról, hogy mégis mit kellene tenni.

Nem volt központi utasítás, mindenki tette, amiről úgy vélte, jó lesz. A fertőzés-gyanúsakat több ágyas szobákba zárták össze és csak két nap múlva derült ki, hogy ki kapta el valóban a vírust. Sokan megpróbáltak megszökni, mások dühöngtek, amit meg is értettünk, de semmit se csinálhattunk. Most már őrök felügyelik a rendet – tette hozzá.

A kórház dolgozóinak szűrését csak március végén kezdték el szúrópróbaszerűen, miután többen megbetegedtek. Kedden az RTL Híradó arról számolt be, hogy két nővér levette a maszkot munka közben, ezzel több dolgozót is megfertőzhettek a Bajcsyban.

Két nővér levette a maszkot munka közben, több dolgozót is megfertőzhettek egy budapesti kórházban
Miután szájmaszk nélkül ápoltak koronavírusos betegeket, együtt ebédeltek kollégáikkal.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik