Belföld

Ezt vallotta a 22 éves fiatal, aki eszméletlenre verte, majd magára hagyta ismerősét Izményben

Csak részben ismerte be bűnösségét az a 22 éves váraljai férfi, aki tavaly szeptemberben eszméletlenre verte, majd magára hagyta a család barátját Izményben. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a letartóztatásban lévő fiatal az ütéseket elismerte, azt azonban tagadja, hogy ne lett volna magánál az 55 éves férfi, amikor magára hagyta. Hozzátette, az orvosszakértői vélemények egyértelműen cáfolják a fiatalember állításait.

A vád szerint az ittas állapotban lévő fiatal az utcán szidalmazta a családja egyik barátját, majd ököllel nekiesett. Az ütésektől az 55 éves férfinak több csontja is eltört, a harmadik ökölütés után pedig nekiesett egy kerítésnek, majd hanyatt esett és a fejét is beütve azonnal elveszítette az eszméletét.

A magatehetetlen férfit az időközben helyszínre érkező édesapja segítségével elvitte az utóbbi több háznyi távolságra lévő lakóházához, és a ház bejárata előtt udvaron lefektette a földre. A fiú, az édesapja, és annak felesége vízzel locsolta az összevert férfit, de ő nem tért eszméletére, majd a fiú lelépett a helyszínről.

Az édesapja és felesége nem hívott mentőt a kommunikálni képtelen férfihez, hanem egy idő után megfogták és kivitték a házuk elé az utcára, ahol nekitámasztották a kerítésnek, majd magára hagyták. Végül az egyik szomszéd értesítette a rendőrséget és a mentőket.

A fiatal édesapja és felesége a tények egy részét ugyancsak beismerte a kihallgatása során. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a 22 éves férfire, míg a hozzátartozóira egy év fogházat indítványozott, két évre felfüggesztve.

Fotó: rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik