A Premier League karácsonyi fordulójának tétje az volt, hogy ki kezdi önbizalomnövelő sikerrel a rövid időn belül három bajnoki meccset jelentő rohamot az év végén és elején.
Jelentjük, a Manchester United került lélektani előnybe, ugyanis a Wigan elleni 5-0-s sikerükkel beérték a listavezető, a West Bromwich Albion otthonában 0-0-t játszó városi rivális Cityt.
A United korán, már a 8. percben megszerezte a vezetést a sereghajtó ellen, a dél-koreai Park Dzsi-Szung jóvoltából. A mostanság mellőzött, de továbbra is remek képességekkel rendelkező bolgár Berbatov (aki legutóbb sarokkal vette be az ellenfél kapuját) mesterhármast ért el a kiscsapat ellen.
A United a Fulham után tehát a Wigannek is öt gólt vágott.
A meccs góljai:
A Manchester City Fülöp Márton és Gera Zoltán csapata, a West Brom ellen ért el soványka 0-0-t. Ez azt jelenti, hogy mind a Citynek, mint a Unitednek 45-45 pontja van a 18. fordulót követően. Fülöp nem játszott, Gera sérült.
Helyzetek a City birminghami mérkőzéséről:
A Liverpool folytatja botladozását, most a Blackburn ellen futotta csak egy döntetlenre, hazai pályán. A Newcastle úgy tűnik, kijött a gödörből, idegenben nyert a Bolton otthonában. Bogdán Ádám helyett ezúttal is a finn Jaaskelainen állt a hazaiak kapujában.
gólszerzők: Park (8.), Berbatov (41., 58., 78., a harmadikat 11-esből), Valencia (76.)
piros lap: Sammon (40.)
gólszerzők: Colback (26.), illetve Baines (51., 11-esből)
gólszerzők: Arfa (69.), Ba (71.)
gólszerzők: Maxi Rodriguez (59.), illetve Charlie Adam (öngól, 45.)