Élet-Stílus

Egy viszkető fenék miatt maradt áram nélkül több száz ház Skóciában

Három faluban nem volt áram, miután egy villanyoszlopon vakarta meg hátsóját egy bika.

Nagyjából nyolcszáz otthonban volt áramkimaradás egy skóciai megyében, miután egy négyéves bika annyira hevesen vakarta meg viszkető fenekét egy villanyoszlopon, hogy leverte az azon lévő transzformátort – jelentette a BBC brit közszolgálati adó. A helyi áramszolgáltató embereinek több órába telt, mire helyreállították az áramszolgáltatást, ami három faluban szűnt meg a vakarózás miatt.

A Ron nevű bika tulajdonosa, Hazel Laughton a BBC-nek elmondta, kész csoda, hogy az állat túlélte az esetet: nem csak az oszlop tetejéről lezuhanó transzformátort sikerült elkerülnie, de a leszakadó, 11 ezer voltos vezetékeket, és így az áramütést is.

Az eset csütörtök este történt, és a nő elmondása szerint csak másnap reggel vették észre, hogy mi történt, amikor meglátták a földön heverő transzformátort. AZ SP Energy Networks nevű elektromos vállalat mérnökeinek elmondása szerint az áramkimaradás nagyjából nyolcszáz házat érintett Chapelton, Strathaven és Glassford településeken. Az áramszolgáltatást másnap reggelre állították helyre.

A nő ezután egy Facebook-csoportban kért elnézést mindenkitől, amiért bikájuk miatt áram nélkül maradtak. A poszt a LADBible cikke szerint több mint húszezer like-ot kapott, és Ron helyi hírességgé vált.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik