Tudomány

Ezt fogadd meg! – Mindenki hálás lesz érte

Nemzetközi előrejelzések szerint több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte, Magyarországon is több mint 2 milliós ez a tábor – de ennél jóval több ember életére hatással van a cigaretta az égés során keletkező füst miatt. Egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része a füsttel jut be a szervezetünkbe. A nikotinról köztudomású, hogy komoly függőséget okoz, valamint olyan mellékhatásokkal járhat, mint például a fejfájás, szédülés, ugyanakkor ma már a témában jártas vezető tudományos szervezetek is azon az állásponton vannak, hogy elsősorban nem a nikotin, hanem az égés és a füst az, amelyek a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásáért felelősek. Ugyanis a füstben kimutatott több ezer vegyi anyag közül 93-ról állapította meg az FDA, az Egyesült Államok gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezete, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

Az egészségünk védelme szempontjából a legjobb megoldás, ha rá sem szokunk a dohányzásra. Ezt nem csak saját magunk, de a körülöttünk lévők érdekében is érdemes megfontolni. Azáltal, hogy nem gyújtunk rá, rengeteg káros anyag szervezetbe jutásától megkíméljük mindannyiunkat.

Dohányosként minél tovább folytatjuk a cigarettázást, annál többet kockáztatunk, ezért ha már dohányzunk, akkor igyekezzünk minél előbb leszokni. A leszokással egyértelműen és idővel arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége. Dohányzás esetén a leghatékonyabb és legeredményesebb módja az ártalomcsökkentésnek, ha felhagyunk a dohányzással.

A dohányosok egy része azonban minden figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba a dohányzást.

Azok számára, akik valamiért nem mondanak le ezen ártalmas szokásukról, ma már léteznek egyéb alternatívák, így például a különféle, úgynevezett füstmentes technológiák.

Úgy, mint az energetikai szektorban vagy az autógyártásban, a dohányiparban is megjelentek technikai vívmányok. Lényeges kiemelni, hogy számos különböző füstmentes technológia létezik, melyek a szervezetre és a környezetre gyakorolt hatása teljesen eltérő. A technológiákon belül is óriási különbségek vannak abban a tekintetben is, hogy a hatásuk vonatkozásában rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok milyen szintűek.

Az egyik ilyen füstmentes technológia például az e-cigaretta, amely nem füstöt, hanem nikotinpárát képez azáltal, hogy elektromos úton felmelegíti a tartályában lévő nikotintartalmú folyadékot. Egy másik, a nikotinsóval működő technológia, ahol kémiai reakció eredményeként keletkezik nikotinpára. A hevítéses technológia dohány használatával működik, azonban használata során épp csak annyi hő képződik, ami képes a dohány- és nikotinpárát felszabadítani, azonban égés hiányában nem keletkezik füst. Valamennyi füstmentes technológia jellemzője, hogy ezeknél a technológiáknál az égés kiküszöbölésével kevesebb káros és potenciálisan káros anyag juthat a szervezetbe, és a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak lehetnek kitéve, mint a cigarettafüst esetében.

Fontos azonban tudni, hogy ezek a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, valamint a vérnyomást, illetve ezen technológiák hosszú távú hatása egyelőre nem ismert. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők el.

A dohányzás ártalmainak teljes kiküszöbölésének leghatékonyabb módja továbbra is kizárólag az, ha nem dohányzunk. Dohányzás esetén a dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása biztosíthatja.

Kiemelt kép: Shuttersctok/uniomedia

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

ÉRDEKEL A TÉMA?

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésed, nézz körül a tudományos cikkeink között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket találsz a dohányzás jövőjével kapcsolatban.

OLVASS TOVÁBB

Ajánlott videó

Olvasói sztorik