Élet-Stílus

Bejutottunk az ország legszomorúbb helyére

Vidámpark (Vidámpark)
Vidámpark (Vidámpark)

Egyben megtaláltuk a következő Tarr Béla-film helyszínét. Nem fogják elhinni, melyik az. Nevetett ma már? Reméljük, mert ezek után nem fog. Riport és galéria!

Ha két éve azt mondja nekünk valaki, hogy az egyik leghíresebb élő magyar ember, Tarr Béla a Vidámparkban forgatja majd új filmjét, röhögve hajtottuk volna el. Ma azonban mi mondjuk ezt – na jó, nem azt, hogy leforgatja, hanem azt, hogy bármikor leforgathatná. Beengedtek minket az ország talán legszomorúbb telkére, az elhagyatott, ijesztően lerobbant Vidámparkba, amely jelen állapotában lazán bejuthatna az interneten népszerű „Tíz Hely, Amelyet Látva Soha Többé Nem Mosolyogsz Ebben Az Életben” listák bármelyikére.

A több mint hathektáros területre Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója engedett be minket abból az apropóból, hogy az övék lett a park úgy, ahogy van, minden mozdíthatatlan (és mozdítható, de senkinek sem kellő) eszközzel, ami ott maradt. Hivatalosan persze már egy éve az övék: a Főváros 2012. őszén döntött a Vidámpark bezárásáról, jogilag tavaly márciusban került az Állatkerthez, ám őszig még működött a park. A végnapok egyikén mi is ott voltunk.

Hiába a bezárás, a kulcsot mostanáig nem kapták meg: el kellett pakolni, ami maradt, el kellett adni, amit lehetett, egy vidámpark esetében pedig ez nem egy-két hét. Az Állatkert egyébként már tavaly komoly tervekkel rukkolt elő rövid távon is, ám a lassú ügymenet miatt kérdéses, idén mi lesz a romok között. Valami biztosan, ígéri a főigazgató és Hanga Zoltán szóvivő, de hogy mi sikerül, út közben meglátják. A park egyébként nem csak ránézésre van borzasztó állapotban: a gépekből szivárgó olaj néhol úgy átitatta a talajt, hogy ki kell cserélni, mielőtt növényeket ültetnének. Íme:

Az biztos, hogy vidámpark félig-meddig lesz, már csak a műemlékvédelem kedvéért is (többek között az Állatkert tapasztalata szólt amellett is, hogy ők kapják meg – na meg az, hogy szomszédok voltak), és azért, mert a játékokban a tervek szerint ügyesen „használják” majd az állatokat is. Az Állatkertnek egyébként is terjeszkednie kellett, a tevék, az alpakák már alig fértek el, de jönnek újak is kifejezetten az új terület kedvéért: malacos vaddisznók, „érdekes” tülkösszarvúak (a sajtóanyagból idéztünk), Heck-marhák, négyszarvú juhok. Lesz simogató és lehet majd olyan állatokon lovagolni, mint még soha. Persányi nem árult el részleteket, csak annyit, hogy egy tevével próbálkoztak, aki „sajnos megmutatta a gondozójának az élet kemény oldalát”, de nem adják fel, úgy tűnik, egy másik teve most vevő az ötletre.

Megmarad és működik majd a körhinta, a barlang- és a dzsungelvasút és újraindítanák a hullámvasutat, az elvarázsolt kastélyt és a tükörlabirintust, természetesen megfelelő fazonírozás után – lásd a képeket. A régi Angolparkot és a vurstlit múzeum formájában őriznék meg. A lényeg persze az élménypark lesz – alapvetően erre szánják a vidámpark területét -, de arra még jó pár évet várni kell; idén csak az a biztos, hogy be lehet majd menni és valami lesz. Addig is itt vannak a képek, nézegessék őket, érezzék át, hogy milyen kemény munka vár az Állatkert munkatársaira és reméljék, hogy eljutnak Tarr Bélához is, aki ettől talán meggondolja, hogy tényleg visszavonuljon-e a rendezői pályától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik