Gazdaság

MNB-felmérés: nagyon beteg lesz a gazdaság

A járvány hatásait vizsgálta a jegybank a cégeknél, főleg a kis- és közepes vállalkozásoknál.

A koronavírus-járvány makrogazdasági hatásairól készített a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vállalati felmérést. Március 26. és április 2. között csaknem 5000 céget (98 százalékában kkv-t) kérdeztek. Az állami hírügynökség a felmérés eredményeiből azt emelte ki, hogy a cégek a kereslet jelentős csökkenésére számítanak, amit jellemzően nem terveznek áremeléssel ellensúlyozni.

A válaszadók fele az árbevétel 30 százalék feletti csökkenését tapasztalta és további jelentős csökkenésre számít a következő 1-3 hónapban. A válaszadók 44 százaléka szerint legalább fél évre lesz szükség, hogy a bevételek újra elérjék a válság előtti szintet.

A személyes jelenlétet igénylő szolgáltatással – vendéglátással, szórakoztatással – foglalkozó válaszadók nagyon magas (80-100 százalékos) arányban számítanak arra, hogy tevékenységüket egy hónapnál tovább fel kell függeszteni. Más területeken (például mezőgazdaság, feldolgozóipar) ez az arány alacsonyabb (40-50 százalék). A felmérésben résztvevők körülbelül 80 százaléka a járvány miatt nem emelt árakat.

A kérdőíveket kitöltők 55 százaléka megtartaná foglalkoztatottait, a válság előtti létszámot csak 2 hónapig tartják fenntarthatónak.

A gond enyhítéséért a munka átszervezését tervezik. 46 százalék távmunkában, 44 százalék részmunkaidős foglalkoztatásban gondolkodik, de a tervek közt magas arányban jelenik meg a létszámcsökkentés (37 százalék) és a dolgozók fizetés nélküli szabadságra küldése (35 százalék) is. A távmunka 73 százaléknak nem jelent megoldást, tevékenysége jellege miatt.

Több mint 800 embert küld el a Bosch
Mintegy 70-75 százalékkal esett vissza a megrendelési állomány.

Nincsenek tartalékok

A járvány a válaszadók felénél okoz likviditási problémát, főleg a közterhek és a bérek fizetése okoz gondot. Árbevétel nélkül a vállalatok fele csak 1 hónapig képes fenntartani fizetőképességét. A kérdésre válaszolók 40 százaléka tervez hitelt felvenni a következő negyedévben a bérek finanszírozására, jellemzően 3 havi bérköltség fedezésére.

A járvány miatt a válaszadók egyharmada hitelből tervezett beruházást kényszerül elhalasztani. A felmérésben részt vevők 11 százaléka a korábban tervezett összegben venne fel beruházási hitelt, 8 százalék azonban lényegesen kisebb összegben.

Kiemelt kép: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank épületében április 16-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik