A vírusválság globális, ám a világban nincsenek olyan globális intézmények, amelyek egy ilyen közegészségügyi fenyegetést hatékonyan tudnának kezelni. Nemzeti vagy regionális válaszok viszont egy ilyen globális problémára nyilvánvalóan elégtelenek.
Pedig a világgazdaság két hét alatt vészfékezett. Első lépésekként csak az ilyen jelentőségű kihívásra felkészületlen nemzeti kormányok azonnali/szükséges/kapkodó döntései jelentek meg. Biztos receptjük persze nem lehetett, mivel a mostani válság a korábbiakkal ellentétben nem a kapitalista gazdasági rend kríziséből indul ki. A fejlemények kezelése a jelenlegi állapotban csak állami eszközökkel lehetséges. Ezek pedig alapvetően határozzák majd meg a gazadság jövőbeni működését. A használt eszközök nem csupán a gazdaságra, hanem az államok közötti erőviszonyokra is kihatnak majd.
A szinte általános nemzeti válasz – bezárkózás, a gazdasági aktivitás hibernálása – csak viszonylag rövid időszakra tartható fenn. E feltételek között jelentős társadalmi csoportok gazdasági létfeltételei gyengülhetnek vagy semmisülhetnek meg, ami éles konfliktust eredményezhet a gazdasági érdekek képviselői és a közegészségügyi szempontokat prioritásként kezelők között. Arról nem is beszélve, hogy az egyes társadalmak különböző válaszokat adhatnak erre a konfliktusra, ami akár beláthatatlan ideig meg is oszthatja az adott társadalmat. Globális méretekben ezek a különböző válságmegoldó technikák az egyes társadalmi modellek konfliktusává válhatnak.
A válság folyamatában döntő jelentőségre tesz szert, hogy ki, mikor jut el a védőoltás széleskörű alkalmazásának stádiumába. A védőoltás kifejlesztése az egyes országok vagy szövetségi rendszerek tudományos kapacitásának függvénye is. A védőoltás általános alkalmazásáig terjedő idő azonban a bezárkózással, a gazdaság lebénításának fenntartásával túlságosan hosszú lenne. Ezért a jelzett társadalmi konfliktusok feloldásának egyik lehetséges útja a bezárkózás szelektív enyhítése, és a gazdaság hasonlóan szelektív újraindítása. Ez csak úgy képzelhető el, hogy az újraindítás időpontjáig a döntéshozóknak hozzávetőleg pontos képpel kell rendelkezniük a lakosság védőoltás nélküli védekezőképességéről, az átfertőzöttség mértékéről. Erről az információ a lakosság minél szélesebb körű tesztelésével szerezhető meg. Ez teremtheti meg majd a lehetőséget arra is, hogy ezek a társadalmak a járvány lecsengésével, az átalakuló globális termelési láncokba bekapcsolódva a lehető legkisebb időveszteséggel kezdjék meg a gazdasági és társadalmi helyreállítási periódust.
Az utóbbi mintegy száz év egyik axiómája volt, hogy nemzetközi válságok során a nyugati világ első pillantása az Egyesült Államokra irányult. Az USA rendelkezik ugyanis a nyugati szövetségi rendszeren belül a legjelentősebb politikai, gazdasági, katonai, titkosszolgálati és tudományos erőforrásokkal. A mostani válság azonban kivétel: a jelenlegi amerikai vezetés – és nem csak az idén esedékes elnökválasztási kampány miatt – politikai értelemben egy meggyengült, dezorientálódott országvezetés képét mutatja. Az elnök hazai autoritása is gyenge, ezért nemzetközileg sem várható tőle vezető szerep. Így az USA nem a megoldást segíti, hanem maga is a probléma része. Az amerikai magatartást egy szellemes megfogalmazás „agresszív izolacionizmusnak” nevezi. Ennek egyik elrettentő példáját Donald Trumpnak az a kísérlete illusztrálja, amikor is az USA számára próbált kizárólagos használatra megszerezni egy ígéretesnek látszó német vírus elleni oltást. Ez a példa kísérteni fogja nem csak a jelenlegi elnököt, de majdani utódait is.
Az Európai Unióban különösen élesen vetődik fel az egészség vagy gazdaság prioritásának kérdése. Az unió a világkereskedelem egyik legjelentősebb szereplője, annak akadálymentessége az uniót alkotó államok jólétének elsőrendű biztosítéka. Az elöregedő népességű, de világviszonylatban kiemelkedő egészségügyi és szociális ellátórendszerrel rendelkező unió számára a nyitás előfeltétele ugyancsak a tesztelés. Azaz hogy minél hitelesebb információk álljanak rendelkezésre a lakosság átfertőződöttségéről. Ez az egyik prioritás az unió tagállamainak jó részében. A válság az uniót eleve nem a legkedvezőbb állapotában érte (új személyi összetételű intézmények, Brexit, vita a jogállamiságról). Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az egészségügy nem uniós, hanem tagállami, nemzeti hatáskör. Így a válság közepette sokan hiába mutogattak az unióra, annak legfeljebb koordináló, egyeztető szerep jut.
Az európai jóléti társadalmaknak önvédelmi okokból foglalkozniuk kell a földrajzi közelségben lévő, de gyenge egészségügyi felkészültségű térségek vírushelyzetével. Ennek nem kellő figyelembevétele Európa számára a vírusválság kiújulását vagy később más kórokozók megjelenésének a veszélyét jelentheti. A közegészségügyi védekezési képesség, az ahhoz szükséges eszközök rendelkezésre állása, a mostani tapasztalatok fényében egyébként is fontos biztonságpolitikai tényezővé válik.
Végül Magyarország esetében is érvényes, ami a nemzetközi szférában: egy ilyen mélységű válság az ország helyzetének különben nem látható jellemzőit mutatja meg. Orbán Viktornak a vírusválság kapóra jött: az EU hatáskörének hiányában jutott a cselekvési tér a tagországi kormányoknak. Ugyanakkor megdöbbentő gyorsasággal derült ki, hogy Orbán tíz éve épített rendszere mennyire nem terhelésálló: a közigazgatás széles körben ismert hatékonyság-deficitjét szinte azonnal a rendőri-katonai eszközök igénybevételével látta csak ellensúlyozhatónak. Ezek a szervezetek azonban az állami kényszer alkalmazását hivatottak biztosítani, amiből látható, hogy „alapjáraton” a rendszer civil eszközökkel nem vagy nem kellő hatékonysággal működik. A rendőri-katonai eszközök bevetése annak elleplezését is szolgálja, hogy Orbán kormányzásának tíz éve alatt a magyar egészségügy példátlan leépítést szenvedett el. Ennek a leépítésnek szimbolikus eleme, hogy az országnak tíz éve nincs egészségügyi minisztere.
Az egészségüggyel kapcsolatos tisztségeket, állandó személycseréket elszenvedve, másod-, harmadvonalbeli politikusok töltötték be, a cserék alkalmával értelemszerűen leváltva az alsóbb szintű vezetést is. Ennek az áldatlan helyzetnek az egyik következménye az egészségügyből történt jelentős méretű forráskivonás, amit jól reprezentál a kórházak szűnni nem akaró adósságállománya, vagy nagy valószínűséggel ebből a helyzetből is eredeztethető a tömeges orvos- és szakápoló-kivándorlás. Nyilván ennek a tragikus képnek az ellensúlyozását szolgálják Orbán látványosan megtervezett kórházlátogatásai, a minden repülőgépen érkező védőkesztyű szállítmányról szóló külön tudósítások, azok miniszteri, sőt miniszterelnöki fogadása.
A felhatalmazási törvényt pedig épp a mostani nagy nemzetközi hangzavar közepette fogadták el. A nyugati szövetségi rendszer világosan látja, hogy a világban a társadalmi modellek eredményessége tekintetében folyó erőpróbában a nyugati modell érvényessége is tét. Ilyenkor egy autoriter modellt alkalmazni, ráadásul minden felelősséget egy kézbe összpontosítva, súlyos hiba. A felelősség egyszemélyi, a következmények össztársadalmiak.
A szerző az IDEA Intézet külpolitikai elemzője
Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu
