Az alkotás 200 éve, 1820. április 8-án került elő, méghozzá egy Jorgosz Kentrotasz nevű görög földműves bukkant rá Milosz szigetén, egy betemetett üregben. Ekkoriban Nyugat-Európában már nagy kereslet mutatkozott az ókori műalkotásokra, ezért Jorgosz is értesítette a francia tengerészet egy, a szigeten tartózkodó tisztjét, Olivier Voutier-t a felfedezésről. Voutier azonnal felismerte a több mint kétméteres szobor különlegességét, és némi huzavona után sikerült is megvásárolnia a francia állam számára.
Letört és elveszett jobbjában eredetileg egy almát, mégpedig a Parisz által neki ítélt aranyalmát tartotta. Elterjedt anekdota, hogy a karok akkor törtek le, amikor a franciák a műalkotást elrabolni akaró görög–török banditákkal hadakoztak a tengerparton – ezt a regényes történetet egyértelműen cáfolja, hogy Voutier a felfedezés után készült, azóta előkerült vázlatain is már megcsonkítva ábrázolja az istennőt.
A műalkotás előbb XVIII. Lajos tulajdonába került, aki a Louvre-nak ajándékozta, ahol hamarosan ki is állították. Jelentőségét az is növelte, hogy ezekben az években Párizs számtalan páratlan műalkotásról volt kénytelen lemondani. Napóleon veresége után ugyanis a francia csapatok hódításai nyomán összerabolt kincsek jó részét vissza kellett juttatni korábbi tulajdonosaiknak – csak a témánál maradva: a Belvederei Vénusz Rómába, a Medici Vénusz Firenzébe került vissza.
A Louvre új lakója mind méreteiben, mind szépségében felülmúlta az elveszetteket, de a francia tudósok azért biztos, ami biztos megpróbálták egy híres művész, Praxitelész vagy Pheidiasz keze munkájaként azonosítani. Azóta bebizonyosodott, hogy a szobor már a hellenisztikus korban, valamikor az Kr.e. 150 körüli években készült – ettől még persze ma is büszkesége a francia fővárosnak.
Kiemelt kép: Nicolas Guyonnet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
