Sport koronavírus

„A nagymamáim élete fontosabb, mint az olimpiára való felkészülés”

Ha lejár a számomra kijelölt önkéntes karantén, és egészségesnek érzem magam, akkor szeretnék dolgozni, szeretnék aktívan tenni a hazámért, határvédelemben, járőrszolgálatban, vagy ahol szükség van rám

– nyilatkozta nemrég a 24.hu-nak az olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó, Rédli András, aki március 15. óta hivatásos katonának számít.

„Amikor menni kéne, otthon maradunk, most bezzeg türelmetlenek vagyunk”
Érezhető volt a sportolókon a bizonytalanság, mondja az olimpiai bronzérmes Rédli András, aki két hete még vívott a budapesti versenyen, azóta viszont karanténban van. Az olimpia helyett a járvány pörög a fejében, és hivatásos katonaként szeretne valamit tenni a hazájáért.

A Bors azt írja, Rédli az önkéntes karantén lejárta után visszatért a honvédséghez.

„Most éppen a laktanyába tartózkodom, a héten ide vagyok beosztva, aztán majd a következő, jövő heti váltás alkalmával megyek az északi határra. Amikor megláttam, hogy ismét lehet jelentkezni, egy percig sem gondolkodtam. Örülök, hogy katonaként tudok segíteni ebben a helyzetben. Most a sport másodlagos, nekem is van két 80 év feletti nagymamám, az ő életük fontosabb, mint a jövő évi olimpiára való felkészülés” – mondta Rédli, akinek a laktanyában is oda kell figyelnie az előírásokra.

E szerint mindenkinek kötelező a kézfertőtlenítés és a hőmérőzés belépéskor, a kézfogást mellőzik és ebédnél is legalább két méter távolságot tartanak egymástól.

Kiemelt kép: FREDERICK FLORIN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik