Sport

Világbajnokunk szerint az öttusa most meghalt

A sportolóknak a home office egyáltalán nem azt jelenti, hogy leülnek egy laptoppal az asztalhoz és dolgoznak, az öttusa pedig végképp nehezen űzhető a négy fal között. A világbajnok Kasza Róbert mégis megpróbálja a lehetetlent, a lován kívül szinte mindent hazavitt, hogy képes legyen kvótát szerezni a 2021-es olimpiára. Az idén sérülésekkel bajlódó Földházi Zsófia a DIGI Sport híradójának azt mondta: ő egyértelműen nyertesen jött ki a játékok elhalasztásából.

Az öttusa, öt sportág, öt felé megyünk egy nap, ez végképp, ha mondhatom így, meghalt. Nemcsak újra kell szervezni, de újra is kell gondolni elég rendesen a dolgokat, és próbálkozni minél pozitívabban hozzáállni

– nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Földházi Zsófia világbajnok öttusázó.

Öttusa-vb: a sportág, amelyik alighanem belehal az újításba
Az öttusa az a sportág, amelyik bő két évtizede minden eszközt megragadva küzd a fennmaradását jelentő olimpiai részvételért. Eddig eredményesen teszi mindezt, de ne legyen igazunk, nem sokáig.

A szintén vb-aranyérmes Kasza Róbert így mesélt a megváltozott felkészüléséről: „Múlt hétig én úszkáltam, úgyhogy karban tudtam magam tartani, mostanában csak kocogok, és várom, hogy mikor lehet újra uszodába menni, hogy a kardio meglegyen. De menekítettem haza az első bejelentés óta pisztolyt, asztalt, lőtáblát, szúrókart, szúrópárnát is, egyedül a lovat nem tudtam hazavinni.”

A két versenyzőnek egyelőre még nincs olimpiai kvótája, de a helyzetük teljesen eltérő. A 34 éves Kasza utolsó nagy dobására készül, míg a 26 éves Földházi sérülésekkel küszködött az elmúlt években. Az idei első versenyek pedig nem sikerültek jól neki.

„Ez most furán hangzik, de én egyértelműen nyertesen kerültem ki az olimpia elhalasztásából” – mondta Földházi, míg Kasza így beszélt a terveiről: „Én az idei augusztusig láttam csak az életemet. A szünetet próbálom úgy kihasználni, hogy lelkileg feltöltődjek. A következő évnek szeretnék úgy nekiállni, hogy ne hagyjam magam cserben.”

De Kasza jól tudja, hogy a jelenlegi helyzet mindenkinek rendkívül nehéz. „Nagyon furcsa, vegyes érzések kavarognak még bennem, mert abszolút nem éreztem azt az űrt, hogy úristen, most elhalasztják az olimpiát, és most vége a világnak! Amikor ez az egész beütött, és realizáltam, hogy ez nem egy kéthetes folyamat lesz, arra gondoltam, hogy én azokat az embereket rettenetesen sajnálom, akik úgymond a kézből a szájba teszik az ételt, és napról napra élnek.”

Ehhez képest az olimpia elhalasztása, ha nem is apróság, de nem ez áll az élet középpontjában. Az öttusázóknál a nemzetközi szövetség szeptemberben rendezné az idei világbajnokságot, de egyelőre arról még nincs információ, hogy az beleszámít-e az olimpiai kvalifikációba.

Kiemelt kép: MTI/EPA/José Mendez

Ajánlott videó

Olvasói sztorik