Belföld koronavírus

Operatív törzs: helyben dönthetnek az óvodák bezárásáról

Készül a kormányrendelet, amelynek nyomán a helyi önkormányzatok dönthetnek arról, hogy bezárják-e az óvodákat és a bölcsődéket – derült ki az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján. Közzéteszik a digitális oktatást segítő ajánlásokat, a Liszt Ferenc repülőtér bezárása nincs napirenden, fegyelmi vizsgálat zajlik az Olaszországból hazaérkező kamionost az országba engedő, az információ elhallgatására buzdító rendőr ellen, a hat új beteg között pedig nincs egészségügyi dolgozó.

Az operatív törzs arra kéri az ügyfeleket, hogy foglalt időpontra menjenek a kormányablakokba, hogy megelőzhessék a tumultus kialakulását, a kész okmányokat is postai küldeményként küldik ki

– kezdte beszámolóját a szombati tájékoztatón Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, aki ismertette a betegséggel kapcsolatos adatokat is, beszélt a karanténba küldöttek számáról, a hat új betegről pedig elmondta, hogy van köztük kontaktszemély is. Elmondta, hogy az EMMI gondoskodott maszkról a háziorvosoknak, 3900-at már átvettek, további 1700 még kiadásra vár.

Lakatos után Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár beszélt. Orbán Viktor pénteken este jelentette be, hogy hétfőn bezárnak az iskolák, a részletek ismertetése várt a kormánytagra.  Az oktatási javaslat tehát egy új tanrend bevezetése: az érvelés szerint az iskola nem bezár, hanem más módszerekkel dolgozik tovább. Az oktatási célú intézménylátogatást megszüntetik, otthoni tartózkodásra lesz szükség. Azt javasolta, hogy a leginkább veszélyeztetett korcsoportot kíméljék a szülők, azaz ne a nagyszülőkre bízzák a gyerekeket, inkább a szomszédok, ismerősök segítségét ajánlják. Indokolt esetben az iskolák is biztosítanak kiscsoportokban gyermekfelügyelet. Ennek helyszínei nem csupán iskolák lehetnek. Hangsúlyozta, mindenképpen kiscsoportokat kell kialakítani, semmiképpen nem szabad 20-30 fős, közös tanulási csoportokat létrehozni, hiszen ha ilyenek alakulnak, akkor iskolában is maradhattak volna a gyerekek.

Maruzsa azt mondta, még szombaton közzéteszik a digitális oktatáshoz elkészült útmutatót, amelyben megfogalmazták azokat az ajánlásokat, amelyek segítségével a pedagógusok oktathatják a gyerekeket.

Az óvodákról és a bölcsődékről elmondta, hogy elkészül a jogszabály, amely alapján az önkormányzatok dönthetnek az óvodák bezárásáról. Ez várható intézkedés volt: Szentendre, Kaposvár és Salgótarján polgármesterei már a bejelentés előtt, a hatályos jogszabályokkal is dacolva jelentették be, hogy bezárják az óvodákat. 

A 444 újságírója rákérdezett arra, hogy miért rendészeti információk hangzanak el, noha járványügyben az egészségügyekkel kapcsolatos felvetések vannak többségben. Például arról, hány egészségügyi dolgozó van karanténban, kik az új betegek, milyen körből kerülnek ki. Ezekre értelemszerűen nem kapott részletgazdag válaszokat.

Az ATV arról érdeklődött, az iskolák bezárása miatt otthon ragadó szülők kapnak-e más országokhoz hasonlóan kárpótlást, valamilyen pénzügyi támogatást, ám erre nem érkezett konkrét válasz. Az viszont kiderült: a Liszt Ferenc repülőtér bezárása nincs napirenden, miként a fürdők esetleges bezárása is a fenntartó hatáskörébe tartozik. Az Index felvetésére közölték: egészségügyi dolgozó van azok között, akik kapcsolatba kerültek koronavírusos beteggel, de betegséggel fertőzött egészségügyi dolgozó nincs jelenleg Magyarországon. A HVG kérdésére pedig elmondták, hogy fegyelmi vizsgálat indult azzal a rendőrrel szemben, aki egy kamionos által felvett videó tanulsága szerint arra biztatta az Olaszországból érkező sofőrt, hogy menjen nyugodtan tovább, csak figyeljen arra, ne derüljön ki, honnan jött.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik