Belföld koronavírus

Orbán hőmérőzése után eltűntek a reptérről az egészségügyisek

A moldovai hivatalos útjáról hazatérő Orbán Viktor miniszterelnök testhőmérsékletét is ellenőrizte a Liszt Ferenc-repülőtér egészségügyi személyzete csütörtökön. A hőmérőzésről a kormányfő Facebook-oldala adott hírt, amit a távirati iroda is közölt. A reptérre később érkező gépek utasai azonban nem találkoztak a hőmérős brigáddal.

A miniszterelnök csütörtök délutáni videóján az látszik, hogy a kormányfőt maszkot viselő dolgozók állítják meg feleségével, Lévai Anikóval együtt, és érintés nélkül működő hőmérővel nézik, van-e lázuk. A videón hallható, hogy Orbán még azt is megkérdezte:

Mindenkivel csinálják ezt, aki repülővel jön, ez a szabály?

Mire az egészségügyis az válaszolta, hogy a miniszterelnök által elrendelt veszélyhelyzet alapján mérik ugyanígy minden repülővel érkező utas testhőmérsékletét.

Néhány órával Orbán után érkezett egy olvasónk Ferihegyre, aki a 24.hu-nak jelezte, sem őt, sem utastársait nem ellenőrizte senki, sőt egészségügyi dolgozóknak nyoma sem volt az érkezési terminálban. Az utas a Münchenből érkező esti gépen utazott. München pedig az egyik legforgalmasabb átszállóhely Európában, ahova a világ minden tájáról érkeznek repülők.

Az utas hozzátette, Ferihegyen tiszta volt a mellékhelyiség, de kézfertőtlenítőt sehol sem talált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik