Gazdaság koronavírus

ÁSZ-elnök: Elhúzódó krízissel kell számolni, ami már itt van

A Növekedés.hu-nak adott interjút Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, aki a koronavírus gazdasági következményeivel kapcsolatban úgy fogalmazott: Magyarország felkészült, de a neheze csak most jön.

Komoly és véleményem szerint elhúzódó krízissel kell számolni, ami már itt van. Ez alapvetően a gazdasági folyamatok ciklikusságából következő természetesen jelenség. A koronavírus-járvány, illetve a kibontakozó olajár-háború csak felgyorsítja, és nyilvánvalóan mélyíti az elmúlt mintegy másfél-két évben megindult negatív világgazdasági folyamatokat. Magyarország számára tehát nem az a kérdés, hogy mikor kezdődik a visszaesés, hanem az, hogy mennyire vagyunk felkészültek

— mondta hozzátéve: az elmúlt évek költségvetési gazdálkodása jó alapot teremt.

Arra a kérdésre, hogy előállhat-e a 2008-ashoz hasonló helyzet, azt válaszolta, hogy

Egészen másként alakult volna a helyzet, ha lett volna megfelelő állami tartalék és nem lett volt 10 százalék körül az államháztartási hiány. Ha az akkori kormány cselekvőképes lett volna, és különféle szabályozó eszközök segítségével érdemben bele tudott volna szólni a dolgok alakulásába.

A 2008-as példa is arra intette a jelenlegi kormányzatot, hogy a felkészülés rendkívül lényeges, így ma teljesen más helyzetben az ország.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik