Tech koronavírus

Kémkedéssel vádolják az iráni koronavírus appot

A Google eltávolított egy iráni kormányhoz köthető alkalmazást a Play áruházból, ami az új koronavírusos (COVID-19) fertőzéseket tesztelte és követte nyomon. A törlés előtt számos felhasználó jelezte a keresőcég felé, hogy az iráni kormány által szorgalmazott AC19 nevű appal a céljuk valójában telefonszámok és valós idejű helyadatokat begyűjtése.

Ezzel kapcsolatban a ZDNet portál kikérte Lukas Stefanko ESET kifejezetten androidos kártevőkre szakosodott biztonsági kutatójának véleményét is. A szakember az alkalmazás .apk telepítőjének átvizsgálása után megállapította, hogy az nem tartalmaz trójai vírust, sem kémprogramot.

A Google szóvivője egyelőre nem adott hivatalos magyarázatot arra, miért döntött az app eltávolítása mellett. A ZDNet közeli forrásai szerint arról lehet szó, hogy az alkalmazás félrevezette a felhasználókat azzal, hogy állítása szerint képes azonosítani a koronavírusos fertőzötteket – ami egy mobilalkalmazáson keresztül természetesen lehetetlen, mivel csak alapos orvosi vizsgálat után lehet megerősíteni a fertőzés tényét.

A Google és az Apple is bekeményít a koronavírus miatt
A két nagy cég korlátozni kezdi a koronavírussal kapcsolatos appokat.

Az AC19 múlt héten került fel a digitális áruházakba, illetve egy dedikált honlapon keresztül is letölthető. Az iráni egészségügyi minisztérium külön írásos üzenetben is arra kérte az állampolgárokat, hogy telepítsék az alkalmazást és végezzék el az írásos tesztet. Az app arra kéri a felhasználót, hogy a telefonszámán felül válaszoljon koronavírusos tünetekkel kapcsolatos kérdésekre.

A szoftver fejlesztésével a Smart Land Strategy nevű céget bízták meg, akik korábban már két Telegram klónt is készítettek, ám ezeket szintén eltávolították a Google Play áruházból, amiért a háttérben a felhasználók tudta nélkül adatokat gyűjtöttek és továbbítottak iráni hírszerzők számára. Stefanko szerint az AC19 esetében nincs szó ilyenről, az app csak a helyadatokhoz kér hozzáférést, ami egy ilyen típusú appnál általánosnak mondható.

A legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy a törlés a koronavírusos tartalmak általános kipurgálása miatt történhetett. A Google a héten letiltotta az áruház keresőjében a koronavírushoz fűződő kulcsszavakat, ezekre már nem listáz találatokat a Play áruház. Helyette egy dedikált weboldalt indítottak a koronavírusról való tájékozódáshoz, ahol megbízható alkalmazásokat ajánlanak a felhasználóknak.

Egyelőre csak annyi biztos a cikk írásának pillanatában, hogy az AC19 több millió iráni mobileszközén található meg, és az általa gyűjtött adatokhoz hozzáfér a kormány is. Mohammad-Javad Azari Jahromi, iráni távközlési miniszter Twitter-bejegyzése szerint a kormány már most is több mint négymillió iráni tartózkodási helyéről gyűjtött adatokat az appon keresztül.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik