Tech

Google adatai sodortak bajba egy biciklist

Zachary McCoy, floridai kerékpáros egy rendőrségi ügy kellős közepén találta magát az androidos mobilján keresztül gyűjtött helyadatok miatt. Elmondása szerint januárban egy e-mailt kapott a Google jogi osztályától arról, hogy a helyi rendőrség a Google-fiókjával kapcsolatos adatokra adta be igényét, aminek eleget is tesznek, ha a férfi nem megy el bíróságra, hogy ellenkezzen. McCoy nem igazán tudta, miért van szüksége a nyomozóknak az adataira, hiszen nem tett semmi illegálisat.

Az egyetlen nyom amin el tudott indulni az ügy száma volt, amire rákeresett a Gainessville-i rendőrség weboldalának adatbázisában, ez alapján derítette ki, hogy egy idős hölgy kirablásával kapcsolatban kérték ki az adatait. A nő háza egy mérföldnyire található attól a lakástól, ahol McCoy él, a Google pedig helyadatokat kért ki minden olyan felhasználóról, akik a közelben tartózkodtak a tíz hónappal korábban történt bűncselekmény idején.

A rendőrség tájékoztatása szerint semmilyen személyes jellegű érzékeny adatot nem vizsgáltak, kizárólag a helyadatokat, amik McCoy esetében a RunKeeper nevű fitneszappon keresztül kerültek a Google-höz.

McCoy azért vált gyanússá, mert a nő háza előtt egy óra alatt háromszor is elbiciklizett. 

McCoy ügyvédjének segítségével a rendőrség belátta, hogy nem jó embert keresnek, és mivel nem volt elegendő bizonyító erejű adat, ezért végül nem nevezték meg gyanúsítottként.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik