Belföld

Nyílt levélben gúnyolja Takarót a DK szóvivője

Mélymagyarként írt nyílt levelében kegyetlenül kiosztotta az irodalomtörténészt Barkóczi Balázs.

A Demokratikus Koalíció szóvivője Facebook-oldalán adja közre vitriolos nyílt levelét Takaró Mihálynak, aki előzőleg a kormánylappal osztotta meg mélyenszántó gondolatait a Nemzeti alaptantervől, illetve arról, mi a feladata az iskolának. Szerinte.

Barkóczi Balázs írásában „a nép nevében” megköszöni az irodalomtörténésznek, hogy „nem középiskolás fokon”, hanem jóval alacsonyabb színvonalon próbál meg tanítani. Mivel Takaró mellett a felesége is közreműködött az új Nemzeti alaptanterv készítésében, ezért külön megköszöni neki is, hogy

egyik legnagyobb nemzeti költőnk, József Attila az Ön jóindulatának köszönhetően benne maradhatott az új Nemzeti Alaptantervben.

Tudjuk, hogy milyen nehéz lehet most Tekintetes Főtanácsadó úrnak, hiszen József Attila baloldaliként életével és egész költészetével a kirekesztettek, a megnyomorítottak melletti szolidaritást, az egyenlőséget, a szabadságot, a melldöngetéstől mentes, őszinte hazaszeretetet hirdette.

A DK szóvivője abban bízik, némi vigasz Őfőtanácsadóságának, hogy kamaszként a költő Trianon után Nem, nem soha! címmel is írt verset, amit a rendszerváltás előtti kiadások rendre kihagytak az életműből, de a kritikai kiadásban már szerepel.

Igaz, ennek ismeretét nem is várjuk el Címzetességedtől, hiszen egy több mint 15 éves kiadásról beszélünk (plusz ugye irodalomtörténészként az ember minek is használna kritikai kiadásokat; a kritikai kiadás diplomás kommunista trükk), csak gondoltam, megemlítem, mintegy szerény hozzászólásként abban a vitában, hogy most akkor József Attila nemzeti költő-e, vagy sem.

A Tekintetes Címzetes Főtanácsadó (TCF) útmutatásait a XXI. századi iskola szerepéről külön is „hálától lángoló szívvel” köszöni meg a szóvivő, aki elárulja, ő már pedagógusként is azt vallotta,

hogy a büdös kölke érezze jól magát, és sajátítson el hasznos ismereteket máshol, ne az iskolában! Az iskola a felesleges információhalmazok bemagoltatásának a terepe, a fegyelemre és a hatalmasok előtti meghunyászkodásra nevelés színhelye.

Örül, hogy a kormány, amit T. C. F. úr is minden kritika nélkül kész kiszolgálni, ezt a meghunyászkodást várja el a tanároktól is, ezért megtiltja számukra, hogy

élve a bíróság által is megerősített munkavállalói jogaikkal, munkaidejükben sztrájkolhassanak.

Tekintetes Címzetes Főtanácsadó úr! Kérjük T. C. F-ségedet, hogy még sokáig mutassa az utat az élő nemzeti lelkiismeret lángoló fároszaként nekünk, többieknek, akik még mindig a liberális métely kéngőzét okádó globalista mocsárban bolyongva, hónunk alatt egy rongyos József Attila-kötettel várjuk a narancsszínű megvilágosodást.

A NER áldását kérjük Önre és kedves kollégáira!

Mélymagyar üdvözlettel:

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője

Takaró Mihály: Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény
Hanem az a feladata az irodalomtörténész szerint, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát.

Kiemelt kép: Barkóczi Balázs / Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik