A szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) vasárnap közölte, hogy az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű jobboldali ellenzéki párt a leadott szavazatok csaknem 25 százalékával végzett az első helyen.
A leköszönő kormány legerősebb pártja, a Robert Fico vezette, Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) 18,3 százalékkal — eddigi legrosszabb választási eredményével — a második helyen végzett.
A harmadik helyet a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép irányultságú párt, a Család Vagyunk (Sme rodina) szerezte meg, a párt a voksok 8,3 százalékát kapta, többet mint négy éve. A negyedik helyre az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális párt, a Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba – Ludová strana Nase Slovensko) futott be a szavazatok 8,0 százalékával, ami gyakorlatilag ugyanannyi mint négy évvel ezelőtt. Az ötödik helyet az eddigi legerősebb ellenzéki csoportosulás, Richard Sulík klasszikus liberális pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) szerezte meg 6,1 százalékos támogatottsággal, amely azonban kevesebb mint fele a négy évvel ezelőttinek. A felmérésekben jósoltnál jóval gyengébb eredménnyel, 5,7 százalékkal a hatodik helyen jutott be a 150 fős pozsonyi törvényhozásba az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja, az Emberekért (Za ludí).
A várakozásokkal és a korábbi SÚSR közléssel ellentétben mégsem sikerült bejutnia a parlamentbe a két új parlamenten kívüli liberális párt koalíciójának, a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt – Polgári Demokrácia (Spolu – obcianská demokracia) alkotta tandemnek, amely a voksok 6,9 százalékát szerezte meg, mivel nem érte a pártkoalíciókra érvényes 7 százalékos bejutási küszöböt. A szlovákiai választási törvények értelmében önállóan induló pártnak a leadott voksok legalább 5 százalékát, pártkoalíciónak pedig 7 százalékát kell megszereznie ahhoz, hogy bekerüljön a parlamentbe.
Kiemelt kép: Omar Marques/SOPA Images/LightRocket via Getty Images