A floridai Winter Garden városában élő nő főbérlője tanácsára alkalmazta a megalázó büntetést tízéves gyermekén, abban bízva, ezzel valahogy meg tudja akadályozni, hogy a kisfiú a jövőben bevizeljen alvás közben. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint Christle Prado nem csak fényképeket készített a lánynak öltöztetett fiáról, hanem kigúnyolta és nevetett rajta, majd arra kényszerítette, hogy fusson pár kört a házuk körül, hogy ne csak ő, hanem a fiú barátai is lássák megalázását.
Prado a lányruhába öltöztetett fiúról készült képeket a Facebookon keresztül osztotta meg, és végül ez lett a veszte is. A fiú egyik rokona ugyanis annyira felháborítónak találta az esetet, hogy a rendőrségre ment a felvételekkel. A hatóságok gyermekbántalmazásként értékelték az esetet, és letartóztatták az anyukát és az ötletgazda főbérlőt is. A páros ellen gyermekbántalmazás, valamint gyermeknek okozott lelki sérülés vádjával indítottak eljárást.
A fiú – két testvérével együtt – nagymamájához került, akinek elmondása szerint az anyuka már korábban is bántalmazta gyerekeit. A megalázott kisfiú elmondta: fél anyjától és a nő főbérlőjétől, és azért pisilt be éjszakánként, mert rémálmai voltak. A rendőrség közlése szerint a bevizeléseknek közük van egy egészségügyi problémához is, amiről nem hoztak nyilvánosságra részleteket.