Belföld

Bártfai-Mager Andrea férje is a Várban bérel önkormányzati lakást

Bártfai Béla – aki az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, államtitkára volt – az I. kerületbe, egy önkormányzati bérlakásba költözött a céges érdekeltségein feltüntetett lakcíme szerint – írja az mfor.hu. A lap szerint Bártfai-Mager Andrea jelenlegi tárca nélküli miniszter férjének lakcíme idén került át a Bécsi kapu térre, ahol már a neve is szerepel a társasház kaputelefonján.

Azt nem tudni, hogy pontosan mekkora lakásról van szó, és hogy azt mennyiért bérli Bártfai, de a portál információi szerint már az új polgármester, V. Naszályi Márta állapította meg a bérleti díjat. Noha az új ellenzéki polgármester a hivatalba lépését követően kilátásba helyezte, hogy felülvizsgálják a budai várban található önkormányzati lakások bérleti díjait, s megemelhetik azokat, erre eddig nem került sor. Tehát nem kizárt, hogy a valós piaci árakhoz képest Bártfai Béla is alacsonyabb bérleti díjat fizet.

Ezzel egyébként Bártfai Rákay Philipék szomszédja lett, róluk lapunk írta meg tavaly, hogy olcsó önkormányzati lakáshoz jutottak a Bécsi kapu téren. A Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese és felesége lakáscsere útján egy 60 négyzetméteres ingatlanhoz jutott hozzá egy olyan műemléképületben, amit nemrég 70 millió forintból újított fel az I. kerület. A lakásért havonta mindössze 39 ezer forintot fizetnek a Budavári Önkormányzatnak.

Rákay Philipéknek is kellett egy olcsó önkormányzati lakás a Várban
Az épületet nemrég felújította az önkormányzat, a Fidesz-gyűlések egykori házigazdája havi 39 ezer forintot fizet a lakásért, de sok tízmilliós ráfordításra hivatkozik.

Az mfor.hu szerint az, hogy Bártfai Béla nemcsak elköltözött, hanem ki is jelentkezett addigi lakcíméről, arra utal, hogy elválnak az útjaik Bártfai-Mager Andreával, és erre utal a tárca nélküli miniszter vagyonnyilatkozata is.

A 24.hu cikksorozatban mutatta be, hogy az elmúlt években kik jutottak önkormányzati lakáshoz a budai Várban. Olyan ingatlanokhoz, amelyek nem magántulajdonúak ugyan, de úgy viselkednek, mintha azok lennének. A bérlők ugyanis életre szóló bérleti joghoz jutottak, ami örökölhető, továbbá ezek a lakások magántulajdonú ingatlanra cserélhetők.

Így szerzett önkormányzati lakást a budai Várban:

Önkormányzati lakásban lakik továbbá Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt polgármestere és szülei is. A fideszes politikusról a napokban az is kiderült, hogy orvostanhallgatók elől szerezte meg a 71 négyzetméteres lakást, amelyért lakbérként bruttó 70 ezer forintot fizetett öt éven keresztül, bérletének 2018-as meghosszabbításáig.

Kiemelt kép: Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter (MTI/Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik