Sport

A női kézi NB I egyik legfontosabb bajnokija következik

Kedden rendezik a Ferencváros és a Siófok rangadóját a női kézilabda NB I-ben, ami az egész szezon egyik legfontosabb mérkőzése lesz. A címvédő Győr, ahogy azt megszokhattuk, most is kiemelkedik a mezőnyből, eddigi 18 bajnokijából 17-et nyert meg, az egy szem vereségét Siófokon szenvedte el nemrég. Reálisan nézve így a második helyért csatázik a Fradi és Balaton-parti csapat, ami az ezüstérem mellett a Bajnokok Ligája-indulás szempontjából is fontos. Aki nyer, az a saját kezébe vehetné a sorsát az idény hátralévő részére.

Ha az idény eddigi alapulását vesszük alapul, a Siófok már szerzett meglepetést, mi is, csak mi inkább negatív értelemben, ha a pontvesztéseket nézzük. Az olló bezárult, ez lehet az utolsó lehetőségünk, hogy a saját kezünkben tartsuk az ezüstérem kérdését

– mondta a Nemzeti Sportnak Elek Gábor a mérkőzésről.

Tor Odvar Moen, a siófokiak vezetőedzője nyilatkozatában próbálta tehermentesíteni a csapatát, ugyanis azt mondta, nekik a Ferencváros ellenit is úgy kell kezelniük, mint egy szokványos bajnokit, csakis úgy végezhetnek jó munkát. „Továbbra is az egyszerűségre kell törekednünk, kizárni a külső körülményeket, tartani magunkat a taktikánkhoz és megőrizni a koncentrációnkat” – mondta a norvég.

Az FTC eddig 17 mérkőzésen van túl, 13 győzelem mellett három döntetlenje és egy veresége van, míg a Siófok 16 meccséből 13-at nyert meg, egy iksz mellett kétszer kikapott. A két csapat legutóbbi, szeptemberi összecsapása 31-31 lett úgy, hogy az utolsó tíz percnek hatgólos előnnyel vágott neki a Fradi.

A keddi bajnokit 18 órától rendezik.

Hatgólos előny sem volt elég, ismét pontot vesztett a Fradi kézicsapata
Óriásit hajrázott két kulcsemberét piros lap miatt elveszítő Siófok.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik