Élet-Stílus

Szétvereti magát, hogy pénzt gyűjtsön leukémiás kisfia kezelésére

Xia Jun (kórház, beteg, )
Xia Jun (kórház, beteg, )

Kétségbeesett módszerhez nyúlt egy fiatal apuka Kínában, hogy ki tudja fizetni kétéves gyermeke kórházi számláit.

“Élő bokszzsák, 10 jüan ütésenként.” Ezzel a felirattal a pólóján jelent meg november végén egy pekingi metróállomás előtt az apuka, hogy adományokat gyűjtsön kisfia kezelésére, akit tavaly októberben diagnosztizáltak leukémiával. A gyermeken idén novemberben hajtották végre a csontvelő-átültetést az egyik fővárosi kórházban, aminek költsége több mint 700 ezer jüan (28 millió forint) volt. A család ezt képtelen volt előteremteni, pedig az apuka eladta a szülővárosában álló házát és 40 ezer jüanos kölcsönt is felvett, de az nem volt elég.

 Xia Jun a pekingi kórházban, ahol leukémiás kisfiát kezelik
Fotó:QQ 

Xia Jun végül kétségbeesésében úgy döntött, az utcán fog adományokért könyörögni, hogy fiának legyen esélye a gyógyulásra. Koldulni azonban nem akart, mert attól tartott, hogy senki sem fog segíteni neki. Végül előjött az „emberi bokszzsák” ötletével, és az be is jött neki. Sikerült felkeltenie az emberek érdeklődését, akiktől pár nap alatt tízezer jüant kapott. Az igazi áttörést azonban az hozta meg neki, hogy a helyi sajtó felkapta a történetét és országosan ismert lett.

 “Élő bokszzsák – 10 jüan egy ütés” – kétéves kisfia leleteivel bizonyította, mire kell ennyire kétségbeesetten a pénz
Fotó:QQ 

Alig pár nappal azután, hogy a kínai média segítségével ismertté vált, már nyolcszázezer jüant (31 millió forint) sikerült összegyűjteni – írta a kínai sajtó. „Nagyon sok jószívű ember érkezik a kórházba minden nap, hogy lássák a fiamat, és folyamatosan lemerül a telefonom, olyan sokan akarnak felhívni” – mondta el a 30 éves apuka.

 Guo Guo anyjával a pekingi kórházban – orvosai szerint a jó esélye van a gyógyulásra, de még évekig tarthat kezelése
Fotó:QQ
 

Xia elmondása szerint a legsürgetőbb probléma ezzel már meg lett oldva, és közölte, munkát akar találni, hogy amikor fia már jobban lesz, a további orvosi költségeket már saját maga tudja kifizetni. „Kellemetlenül érezném magam, hogy továbbra másoktól kapnák pénzt” – közölte a férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik