Élet-Stílus

Élve temették el a koraszülött kislányt – túlélte

kislany(960x640).jpg (kislány, )
kislany(960x640).jpg (kislány, )

A kislányt nagymamája temette el azért, mert biztos volt benne, hogy halva született. Tévedett.

Családja, rokonai, és a falu összes lakója “csodababaként” emlegeti azt a kislányt, aki néhány nappal születt Kína egyik északkeleti tartományában, Liaoning egyik tanyáján, és aki túlélte, hogy nagymamája élve eltemette. Az idős asszony az egyik helyi lapnak elárulta, mivel lánya váltig állította, hogy a terhesség negyedik hónapjában jár, biztos volt benne, hogy unokája halva született, ezért tette őt nem sokkal a szülés után dobozba, és ásta el a kertjükben álló fa tövében.

Csakhogy, mint később kiderült, az idős nő lánya, a huszas évei közepén járó Lu Xiaoyun, aki a család rossz anyagi helyzete miatt nem engedhette meg magának az orvosi vizsgálatokat, és így pontosan azt sem tudta, melyik hónapban jár, elszámolta magát: nem a negyedik, hanem a terhesség hatodik hónapjában hozta világra a gyermekét.


Képek forrása: Daily Mail

Ez azután derült ki, hogy a férj, He Yong hazaért, és azonnal kórházba vitte feleségét. “Az orvosunk elmondta, hogy van még rá esély, hogy a baba túlélte a szülést” – nyilatkozta az apa, aki elmondta, az orvos megrótta őket azért, amiért az újszülöttet nem hozták magukkal a kórházba. Hozzátette, ezt követően azonnal hazament, ahol értesült arról, hogy anyósa eltemette gyermekét. Azonnal ásni kezdett, és szerencsére még időben talált rá gyermekére, aki csodával határos módon túlélte, hogy születése után két teljes órát töltött a hideg földben.

 

Miután apja kórházba vitte, az orvosok inkubátorba tették a babát, aki hála a nagylelkű adományozóknak, akik vállalták, hogy fedezik a csodababa orvosi költségeit, jelenleg is a kórházban lábadozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik