Belföld

Népszava: Titkolják az iskolaérettségi vizsgálatok eredményeit

Még a szülők sem kapnak írásbeli tájékoztatást.

Nem kapnak írásos tájékoztatást a szülők gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményéről – írja a Népszava. A napilap értesülései szerint titoktartási kötelezettség terheli a pedagógiai szakszolgálatok szakértői bizottságainak azon tagjait, akik az Oktatási Hivatal (OH) felkérésére végzik el az idén szeptemberig tanköteles korba lépő gyerekek iskolaérettségi vizsgálatát. Erről egy határozat is készült, amelyet a Pedagógiai Oktatási Központok (POK) küldték meg a szakszolgálatoknak.

A Népszava által megismert dokumentum szerint a szakértői bizottság tagjait a szakértői tevékenység során tudomásukra jutott tényeket és adatokat illetően titoktartási kötelezettség terheli és tájékoztatást csak az ügyben eljáró hatóságok és a törvényben meghatározott szerv részére adhatnak. Ha ezt valaki megszegi, azzal szemben „polgári jogi igény támasztható”.

Az eljárás azért is furcsa, hívja fel a figyelmet a napilap, mert a gyermek iskolaérettségéről januártól csak az OH dönthet, amely ellen fellebbezhet a szülő, de ezek szerint csak úgy, hogy nem ismeri a saját gyermekéről szóló írásos szakvéleményt. Az ügyben több szülő is megkereste Szél Bernadett országgyűlési képviselőt, akinek azt mondták, a szakszolgálat főigazgatója legfeljebb szóbeli tájékoztatást engedélyez, és azt is csak külön megkeresésre.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik