Sport

Kapusparádé a végén, bravúrpontot szerzett a Tatabánya

A Grundfos Tatabánya KC 27-27-es döntetlent játszott a német Füchse Berlin otthonában a férfi kézilabda EHF Kupa csoportkörének második fordulójában csütörtökön.

Az MTI cikke szerint a vendégcsapat keretéből ismét két irányító, Győri Mátyás és Juhász Ádám hiányzott sérülés miatt, így a 20 éves Borzas Urosnak kellett szerveznie a Tatabánya játékát. A vajdasági származású játékos remek teljesítménnyel kezdte a nyolcezer néző előtt lejátszott meccset, a 16. percben már negyedszer volt eredményes, és együttese remekül tartotta magát. A magyar csapat 10-9-es vezetése után hazai részről Jacob Holm sorozatban háromszor betalált, ám Vladan Matics időkérése után a Tatabánya – gyors támadásainak és remek védekezésének köszönhetően – 5-0-s szériával válaszolt, és a szünetben is 17-15-re vezetett.

A második félidőben is jól tartották magukat a vendégek, bár volt egy hatperces időszak, amikor nem dobtak gólt, ráadásul két kiállítás is nehezítette a játékukat. Egyre nagyobb volt a küzdelem a pályán, egyre inkább meg kellett dolgozniuk a találatokért a csapatoknak, melyek a 41. perctől felváltva kettesével szerezték góljaikat.

Az utolsó másfél perc döntetlen állásról indult, Borbély Ádám büntetőt védett, csapata a másik kapu előtt eladta a labdát, a berliniek támadhattak a győzelemért, ám a meccs Borbély újabb bravúros védésével és 27-27-es eredménnyel ért véget.

A mezőny legeredményesebb játékosa Borzas Uros volt kilenc góllal. A Bundesliga negyedik helyén álló hazaiaknál a dán Jacob Holm hatszor talált a kapuba.

Az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Tatabánya jövő szombaton a francia Pays d’Aix Université Club csapatát látja vendégül Győrben.

EHF Kupa, csoportkör, 2. forduló, D csoport

Füchse Berlin (német)-Grundfos Tatabánya KC 27-27 (15-17)

Kiemelt kép: Andreas Gora / DPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik