Foci

Van Gaal: A Tottenhamnél könnyebb dolgom lenne

A holland menedzser szereti a kihívásokat, ezért ment a Manchester Unitedhez.


Egyelőre nincs minek tapsolni Manchesterben
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Köztudott, hogy Louis van Gaalt megkereste a Tottenham Hotspur is korábban, ám a holland szakember a Manchester Unitedet választotta. A téma azért került ismét napirendre, mert a Vörös Ördögök csapnivalóan kezdték a szezont, a bajnokságban a megszerezhető kilencből csak két pontot szereztek, a Ligakupából pedig kizúgtak egy harmadosztályú csapat ellen.

Ennek kapcsán az angol újságírók azt tudakolták van Gaaltól, nem hozott-e rossz döntést, mikor elvállalta a United irányítását. A menedzser csattanós választ adott:

„Nem bánom, hogy elvállaltam ezt a munkát. Igen, nem egyszerű a Manchester Unitedet irányítani. De ezt már tudtam a legelejétől fogva. Nem rosszabb a helyzet, mint amire számítottam. Választhattam volna könnyebb megbízatást is. Megkeresett például a Tottenham is, de inkább a labdarúgás legnagyobb kihívást jelentő állását vállaltam be. Anglia elsőszámú klubjához akartam csatlakozni, nem a Tottenhamhez. Lehet, hogy anyagiak terén már ugyanott tart a két csapat, de számomra a Manchester United Anglia elsőszámú együttese. Nem a Tottenham” – idézi Louis van Gaalt az Eurosport.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik