Belföld

Jövőre már e-személyit kapnak az újszülöttek

Az Okmánykelengye elnevezésű projekt megvalósítását követően várhatóan 2021 februárjától az újszülöttek automatikusan, hivatalból kapják meg az elektronikus személyazonosító igazolványukat, az e-személyit, amely tartalmazza további igazolványaik adatait is - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Both András, az IdomSoft Zrt. termékfejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy nemcsak a születésnél, hanem más életesemények kapcsán is embert próbáló és rendkívül időigényes feladat jelenleg az okmányok beszerzése, ez pedig megoldásért kiált. Az adó- és a tajkártyáért, a személyazonosító igazolványért és a vezetői engedélyért vagy éppen az anyakönyvi kivonatért is más-más hivatalba kell elmenni. A cél pedig a kormányzat iránymutatása alapján az, hogy minden igazolvány adata egyetlen kártyán, a csippel ellátott e-személyin legyen, ezzel a fejlesztéssel pedig Magyarország az élen jár.

Jelenleg közel 4,6 millió állampolgár tárcájában lapul e-személyi, mégis kevesen vannak tisztában azzal, milyen előnyökkel is jár ez az új megoldás és jellemzően ugyanarra használják, mint a régit, vagyis személyazonosításra és határátlépéshez – festette le a jelen helyzetet a szakértő, majd sorolta: amellett, hogy a kártya tartalmazza a tajszámot és az adóazonosító jelünket – segítséget nyújtva ezzel az egészségügyi térben és az adóügyek intézése során -, számos más szolgáltatást is biztosít.

Both András hozzátette, hogy mivel a régi igazolványokat folyamatosan váltják fel az e-személyik, ezek elterjedése jól kiszámítható és garantált, és ezáltal az ügyintézési folyamatok egyszerűsödése is biztosítottá válik.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik