Sport

A két évvel ezelőtt szerzett seb tette elszánttá a hokiválogatottat

Stipsicz Bence szerint, ha úgy küzd és harcol a magyar férfi jégkorong-válogatott, mint a vasárnap zárult nottinghami olimpiai selejtezőtornán, akkor bármi megtörténhet a ljubljanai világbajnokságon és a kvalifikáció utolsó körében is.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese az észtek és a románok legyőzése után a vasárnapi zárómérkőzésen a házigazda, A csoportos briteket múlta felül 4-1-re, ezzel megnyerte a tornát.

Óriási bravúrral tartotta életben olimpiai álmát a magyar hokiválogatott
Az A csoportos britek otthonában nyertünk a fantasztikus védő Rajna vezérletével, csodás gólokat szerezve.

A finn szakvezető felidézte: legutóbbi találkozásukkor a britek óriási csalódást keltve 15,8 másodperccel az utolsó találkozó végső dudaszava előtt egyenlítettek, ezzel elütve a magyar válogatottat attól, hogy története során harmadszor a legjobbak közé kerüljön.

Ezúttal mindkét fél azzal a tudattal vágott neki a mérkőzésnek, hogy rendes játékidőben vagy ráadásban aratott sikere esetén is megnyeri a csoportot, a magyar válogatott pedig visszavágott a két évvel korábbi vb-ért, és saját közönsége előtt legyőzve előzte meg a brit csapatot.

Mindig jó érzés visszavágni

– fogalmazott a szakember, aki a románok ellen hosszabbításban megnyert találkozó sebességével nem volt elégedett.

Ezúttal viszont azt látta, hogy csapata az első harmadban remekül játszott, a második húsz percben pedig – noha rengeteg időt töltött saját harmadában – kiválóan működött a védekezése, és kulcsfontosságú pillanatokban talált be. Méltatta a kapuban remekül teljesítő, 47 védést bemutató Rajna Miklóst, valamint a csapategységet.

A kapus szerint igazi csapatmunkát láthattak a Motorpoint Arenába kilátogató nézők.

„Okosan játszottunk, nagy nyomás alatt önfeláldozóan védekeztünk, ennek köszönhető ez a siker. Mindenki megtette a dolgát, blokkolt, korcsolyázott és mindent kitett a pályára, ami benne van. Megmutattuk, ami bennünk volt, így idegenben tudtunk nyerni egy A csoportos válogatott ellen”.

Az egész tornán remek védőteljesítményt bemutató, ezúttal az első gólt jegyző Stipsicz a közös munkában látta a siker kulcsát.

„Mindent együtt csináltunk, abban volt az erőnk, hogy mindig öt ember mozgott együtt, amikor védekezni kellett, akkor mindenki védekezett, ezért nyertünk” – értékelt. Hozzátette: ezzel megadták maguknak a lehetőséget, hogy egy óriási álom váljon valóra a magyar jégkorongban.

Ez nagyon fontos lépés volt az úton, ugyanúgy kell tovább dolgoznunk. Ha így harcolunk, akkor bármi megtörténhet. Ez a rendszerezett játék és küzdeni akarás kell majd nekünk már a ljubljanai világbajnokságon is

A románok ellen győztes gólt szerző, ezúttal is betaláló Erdély Csanád elárulta: a kevésbé jó szombati játék után újrafókuszálták a terveket.

„A taktikai elemek nagy részét kidobtuk a kukába, és kicseréltük valami újra a mai meccsre, és jobb játékot nyújtva tudtunk nyerni”. Hozzátette: mind fizikai, mind mentális téren jelesül vizsgáztak, a legtöbb esetben hidegfejűek tudtak maradni nagy nyomás alatt is, ezáltal limitálva a kiállítások számát.

Bennem és a csapattársaim nagy részében is benne volt a két évvel ezelőtti seb, és mindenképp meg akartuk mutatni: kemény, nehéz pillanatokban be tudjuk húzni a meccseket, stresszhelyzetben meg tudjuk oldani a dolgokat

Mint mondta, az eredmény ránézésre simának tűnik, de aki látta a meccset, az pontosan tudja: voltak olyan periódusok, amikor akár ki is egyenlíthettek volna a britek. Elárulta: bár többüknek klubelfoglaltságuk lesz már kedden, gyorsan és röviden azért kiélvezik a sikert, amiért alaposan megdolgoztak.

A hét pontjával a torna legeredményesebbjeként záró Hári János elmondta: tudták, hogy nehéz mérkőzés lesz. A győzelem kulcsának Rajna fantasztikus kapusteljesítményét nevezte.

„Jókor jöttek a dolgok, küzdöttünk, hajtottunk, ha ez megvan, és jó a kapusod, akkor nagy az esélyed a sikerre. Ha gyengébbek ellen játszol, nehezebb felpörögni, ez a sport rendje.”

Elmondta: agresszívabb, keményebb játékkal készültek, mint a korábbi találkozókon, és nagyobb sebességre. Kiemelte az első sor eredményességét is, hiszen mind a négy találatot ők szerezték.

Hári hozzátette, a selejtező harmadik körében megmutatták a csapatok – így például a kazahokat megelőző lengyelek -, hogy lehet meglepetést okozni. Az utolsó körre elmondása szerint nyomás és teher nélkül érkezhetnek, mint Nottinghambe az észtek vagy a románok.

A magyar csapat a pekingi téli olimpia utolsó, augusztus végi kvalifikációs körébe került, ahol 12 együttes szerepel három négyesben, és a csoportgyőztesek léphetnek jégre a 2022-es téli olimpián.

A magyar válogatott a házigazda lettekkel, a franciákkal és az olaszokkal mérkőzik majd. A magyar férfi jégkorong-válogatott háromszor szerepelt olimpián: 1928-ban, 1936-ban és legutóbb 1964-ben.

Kiemelt kép: MTI / Czagány Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik