Bekanyarodunk a kis bekötőútról a földesre, előttünk hatalmas, elnyúló, kopár domb, a tetején elszórtan birkák. Olyan közel vagyunk Budapesthez, hogy a rádióba néha sisteregve visszatér a Tilos. Ez az az út, amire a szomszéd falu kocsmájában figyelmeztettek. Csak néha járhatatlan, de az utóbbi pár napban szinte folyamatosan esett az eső, az út mégis kemény, megmutat valamit abból, amiről csak később tudunk meg részleteket: hogy ez a föld nem segít életben maradni.
Magfalva egy önellátó közösség, Gomba határában. Utóbbi egyike Pest megye ismeretlen szépségeinek, elsőre egyszerű községnek tűnik, miközben a falu nagy része egy völgyben rejtőzik. Annyi romos kastély van itt eldugva, hogy ha értesülne erről Tiborcz István, azonnal beköltözne. De a környékben nem ez a legérdekesebb.
A szomszédos Bényén és Gomba kocsmáiban is annyit tudtak csak Magfalváról, hogy valami ökofarm a falu határában. A név mindenkinek megvolt, a részletek nem. Eddig nem is igazán figyelt rá az ország. Egészen addig, amíg egy dusnoki pár gyerekét el nem vette a rendőrség.
Januárban került fel az internetre egy megrázó videó, amelyen azt látni, ahogy a rendőrség és a gyámhivatal megállít egy autót. A rendőrök közlik, hogy van itt egy ismeretlen gyerek, akit végül szinte kitépnek az apa kezéből. Később kiderült, a helyzet azért fajult idáig, mert a pár semmilyen együttműködésre nem hajlandó a magyar állammal.
A gyereket otthon szülte meg az anyja, orvos sosem látta. Nem anyakönyvezték és oltásai sincsenek. A Magyar Nemzet írta meg, hogy a pár egy olyan csoporthoz tartozik, amely nem fogadja el a magyar állam fennhatóságát polgárai felett. Azt írták, hogy emiatt már az Alkotmányvédelmi Hivatal is nyomoz a Mintaként Alkalmazott Mozgalom (MAG) tagjai ellen.
Nem sokkal ezután az Index cikkéből kiderült, egyáltalán nem biztos, hogy a MAG ellen nyomoznak. A dusnoki család körül ugyanis nem egyetlen mozgalom látszott kibontakozni. Hiába volt jóban a család a MAG vezetőjével, Géczy Gáborral, úgy fest, hogy a nagyobb hatást egy Posta Imre nevű korábbi rendőrségi pszichiáter gyakorolta rájuk.
Posta néha még engem is izraeli ügynököz. Teljesen mást árulunk, az egyik a cipőbolt, a másik az ABC.
Ezt Géczy Gábor mondja nekünk Magvalfán, amelynek neve nem véletlenül hasonlít annyira a MAG csoportéra. Már amennyiben létezik MAG csoport, mert Géczy csak legyint erre.
Magfalván öt család él, ketten régebb óta, különböző készültségű épületekben. A bevezető földes út körülbelül egy kilométer hosszú. Ahogy az egyenetlen talajon zötykölődünk, balra egy Szent Korona formájú fedetlen jurta, jobbra döngölt vályogház. Ez utóbbiban lakik Géczy.
Leparkolunk egy sárból döngölt, nádtetejű épület előtt, ami az itt tartott előadások helyszíne. A találkozót kora délutánra beszéltük meg, Géczy addigra végez az állatoknál.
Kiszáll a furgonból, elindulunk a sárban a malacok felé. Útközben szétkapott autók sora mellett megyünk el, a furgonoktól a katonai mentőig minden van itt, és minden darabokban. Az egyik oldalon másfél tucat akkumulátor felstószolva. Géczy nekiveri a lavór oldalát a fakerítésnek, és hangosan cöcögni kezd. Pár felnőtt és több apró mangalica szalad ki hirtelen a lehulló ételért. A felnőtt mangalicák is egész kicsik, Géczy szerint azért, mert egészségesen etetik őket. Géza, a másik itt élő család férfitagja közben hozzáteszi, hogy húsnak tartják a malacokat, és azok pont eltartják a két állandóan itt élő családot.
Később megegyezünk, hogy mielőtt leülnénk beszélgetni, megnézzük a birkákat és a templomot is. Mert, mint kiderül, a Szent Korona formájú fedetlen jurta valójában templom. „Minden közösségnek volt szent helye, ez itt a mienk” – mondja Géczy. A templom látványos, a környező földterület legmagasabb pontján fekszik, minden irányba ellátni innen. Miközben sétálunk felé, kiderül az is, hogyan tudta tizenöt éve megvenni ezt a hatalmas földterületet Géczy Gábor. Amikor ugyanis rákérdeztem, hogy mi az, amit a növények alá szórtak, kiderül, hogy a talaj le van mulcsozva. Annyira rossz a talaj minősége, hogy az összes régi trükköt be kell vetni, hogy bármit teremjen.
Nézd meg, amin megyünk, gyakorlatilag homok
Géczy szerint azért adták el neki egyben ezt a szép nagy darab földet, mert senki másnak nem kellett.
Mindenki gluténérzékeny, lisztérzékeny, mindenérzékeny. Múltkor volt az érettségi találkozóm, és nem tudtunk egy közös menüsort végigenni. Mindent túlvegyszerezünk, régen legalább egy pipacs volt a búzamezőben, de most már az sincs. És ami kint, az bent, a bélflóránk tönkremegy, nem tudjuk felvenni a táplálékot
– magyarázza.
Géczy eredetileg fizikus, és – mint mondja – még mindig egész jó a hivatkozási indexe, pedig régóta nem publikál. Geofizikát és radioaktivitást kutatott és tanított az ELTE-n. Elmondása szerint akkor hagyta ott az egyetemet, amikor látta, mennyire elbutítja ez a fajta oktatás a fiatalokat. Amikor rákérdeztem, hogy azért van-e, amit csak az egyetemen lehet megtanulni, mint például a statika, a háza felé mutat: ő építette, nem kellett ahhoz statika. Csak a nagyon magas épületekhez kell, de azok nélkül boldogabbak lennénk, az ideális társadalomszervezési forma ugyanis inkább a falura hasonlít.
Közben benézünk a házhoz, de halkan, mert bent alszanak a gyerekek. Az ajtóban kölyökkutya, csipezve van, ami némi fricska lehet az állam fennhatóságának elfogadásáért aggódóknak. Bár az állam Géczy szerint valóban nem legitim, ugyanis a politikusokat nem választotta meg senki. Szubkulturálisan két iskola létezik, az egyik szerint a szovjet megszállás óta nincs magyar állam, a másik szerint a trianoni döntés óta. Géczy szerint az utóbbi az igazság, Magyarország kormánya azért sem legitim, mert a parlament nem kétkamarás, és egy úri klub dönti el, ki ülhet benne.
Belépünk a központi épületbe. Két nap alatt húzták fel, sárból van, nádtetővel, amire majdnem minden pénzük ráment. De megéri, mert a nád jól szigetel, és nehezen gyullad ki. Középen kályha, a fal mellett polcok, könyvekkel, gyógyszerekkel, piócákkal. Az egyik üvegben a még éhesek, a másikban azok, amik már megszívták magukat. A falnak támasztva ott fekszik néhány ágy a csontkovácsoláshoz. Géczy ezt tartja a fő munkájának. Tanító és csontkovács, nyaranta táborokat is tart, olykor akár kétszázan is megjelennek az épület környékén, hogy tanuljanak.
Vannak archetípusok a Földön. Vannak tanítók, én például ez vagyok. Van harcos, Posta Imre az. Ő máshogy old meg egy konfliktust. A tanító abban segít, hogy ne menj neki a falnak. A harcos pedig abban, hogy ha már nekimentél a falnak, és meg kell védeni a közösséget, akkor az élete árán is megteszi. Én soha nem harcoltam semmi ellen. Nincs értelme. Csákánnyal nem lehet lebontani a jéghegyet, meg kell várni, amíg elolvad
– mondja Géczy, már a kályha melletti asztalnál teázva. Szerinte azért érthető, hogy Posta Imre csapata komolyabb tiltakozásokat szervezett, amikor a dusnoki pártól elvették a gyereket, Posta pedig a hivatalokat végigjárva, meglehetősen agresszíven próbálta kideríteni, hol lehet a kicsi.
Ez az ügy mindenkiből zsigeri indulatokat váltott ki. Én a saját gyerekemért konkrétan ölni tudnék, ha arról lenne szó
– mondja Géczy. De szerinte, ha már harcolni akarnak, értelmesen kellett volna, folyamatos nyomást helyezve a hatóságokra. Ami talán működhet is, mert a legutóbbi hírek szerint a hivatalok feltételeket szabtak a családnak, amelyek teljesítése esetén visszakaphatják a gyereket.
Géczy érve az, hogy nem véletlenül született ahhoz a családhoz a gyerek, ezért az a kérdés sem releváns, hogy meg lehet-e fosztani valakit az anyakönyveztetéssel járó előnyöktől, és nem kell-e megvárni, amíg ő maga dönt róla.
Azért született őhozzá, mert benne bízott. Te is azért születtél a szüleidhez, mert bennük bíztál.
Géczy nem tudja, nyomoz-e egyáltalán ellenük az Alkotmányvédelmi Hivatal, mint a Magyar Nemzet írta. De ha nyomoz, azt sem tartja bajnak.
Jöjjenek ide, őket is leültetem ehhez az asztalhoz, megkávéztatom őket, lehet, hogy még le is pucoljuk az asztalt. Pedig, nézd meg, a sajtóban mi vagyunk a paramilitáris földalatti szekta.
Arra a kérdésre, hogy ha Magfalva nem is paramilitáris szekta, Posta Imre körét annak tartja-e, Géczy úgy válaszolt, hogy ez két külön csoport, nincsenek jóban, de ha Posta lejönne ide, leülne vele beszélgetni. Nem ítéli el őt, de azt mondja, ez nem az ő útja.
Próbálnak összeveszejteni minket, de nekem semmi kapcsolatom nincs vele. Budaházy is volt itt, nagyon jót beszélgettünk. Nagyon értelmes faszi, őt is nagyon sajnáltam. Érte is kiálltam, amikor lecsukták. Ez a szolidaritás. Ha van egy hozzád lélekben közelálló ember, akkor állj ki érte.
Géczy ekkorra majdnem egy doboz cigit elszívott, és gondterhelt arccal kérlelt, írjam meg, mit láttam náluk, mert folyamatosan támadják.
Írt egy bejegyzést a Facebookon, amelyben kiállt a dusnoki szülők mellett, lényegében emberrablással vádolta a gyámügyi hivatalt, és a hatóságok számonkérésére buzdította támogatóit, de végül a sok reakció miatt le is törölte, az összes többi poszttal együtt. Előtte azonban még írt még egy jóval békülékenyebb bejegyzést, amiben már nemcsak a hatóságokat hibáztatta a szerinte aránytalan és embertelen büntetés miatt, hanem a dusnoki párt is, „mert nem mérték fel helyesen az erőviszonyokat, és jégcsákánnyal mentek a jéghegynek – pedig megvárhatták volna a Tavaszt”, és azokat, akik „a fellobbant tüzet nem oltották, hanem tovább szították”, például fegyveres ellenállásra szólítottak. Sőt azt írta, hibázott ő is tavaly, amikor látva, hogy nem tudja a szülőket elhatározásukról lebeszélni, nem utazott Dusnokra, nem próbált rájuk személyesen hatni.
Azt mondja, a róluk megjelent írások és a Facebook-posztja óta folyamatosan keresik, rengeteg a gyűlölet, de szerencsére sokan támogatják is.
Néhány nappal később épp a cikket írom, amikor Géczy felhív. Korábban azt kérte, mutassam meg neki a riportot megjelenés előtt.
Szia, ne küldd a levelet, én közben infarktust kaptam, a Honvédban fekszem. Egy hét múlva kiengednek. Gyertek inkább majd le a családdal jó időben is.
