Belföld

Novembertől emelkednek a nyugdíjak

Novemberben jön az emelt nyugdíj - közölte a kormányszóvivő, miután a kabinet szerdán döntött az ellátás egy százalékos, éves korrekciójáról.

Batiz András elmondta: a korrekciót a mintegy 3 millió érintett nemcsak novemberben és decemberben, hanem visszamenőlegesen egy összegben is megkapja.

A pénz idén is a szokásos novemberi nyugdíjfizetés napján érkezik meg: a nyugdíjasoknak a postás egyszerre viszi ki a novemberi emelt nyugdíjat, az emelés 10 hónapra visszamenőleg járó összegét, a 13. havi nyugdíj őszi részletét, valamint az első részlet korrekciós különbözetét. Egy átlagos nyugdíjas így több, mint 90 ezer forintot kap majd kézhez – közölte a szóvivő.

A nyugdíjemelés több mint 20 milliárd forintos kiadást jelent a büdzsének, és a nyolclépcsős nyugdíjkorrekciós program a novemberi emelésen felül értendő – tette hozzá Batiz András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik