A kétnapos rendezvény zárt üléssel kezdődik, vasárnap pedig a tervek szerint Hiller István, az MSZP elnöke is beszédet mond. Szitka Péter korábban az MTI-nek elmondta, azért válik meg a FIB elnöki tisztétől, mert az MSZP a 2006-os önkormányzati választáson Kazincbarcika polgármester-jelöltjeként számít rá, miként a párt választási kampányában is.
Komássy Ákos, aki a most megelőző közgyűlésen Szitka Péter riválisa volt az elnöki posztért, az MTI-nek azt mondta: a FIB teljesítménykényszer előtt áll. Ha a szervezet képes sokkal intenzívebb teljesítményre, mint ami látszik belőle, akkor az év végére, amikor a listaállításra sor kerül, „a teljesítmény megszüli a kívánt ellenszolgáltatást”, amibe beletartozik a már érettebb FIB-politikusok helyzetbe hozása országgyűlési és önkormányzati listákon.
